Minden, ami szívből jön

Trú sztori of dö Sárkányfű árus

2017. augusztus 12. - LaCicca

Itt az ideje, hogy végre valaki elmesélje a Sárkányfű árus igaz történetét, eme valaki bátorkodnék én lenni. Scully áthozta az igazságot odaátról, ez nagy segítség volt a bejegyzés megírásában, mert nem kívánom ferdítésekkel vagy hamis dolgokkal kábítani a kedves olvasót. Egyébként is, a sárkányfű eléggé kábít, nemde?

A Sárkányfű árus, egy középnemesi család sarjaként látta meg a napvilágot, vagyis a holdvilágot, mert éjjel bírt születni. Azonnal felsírt, minden rendben folyt, cseperedett, nevelkedett, még a templomba is járt minden vasárnap.

Volt egy igazán jó cimborája, a Géza, számos csíntevés fűződik nevükhöz, mivel azonban ezt az állam 329,5 évre titkosította és ez az időszak még pont nem járt le, ezért sajnos ezeket el nem mondhatom.

Sárkányfű árus, aki azonban még nem volt akkor sárkányfű árus, csak János, Gézával együtt filmet is forgatott, bár akkor még nem volt se film, se TV, de máshogy hogyan értelmezhetnénk, h Jóban rosszban együtt voltak, mint a hazai filmgyártás (sorozat) előzményeként? Na ugye.

Egy csöpp szemelvényt azért ide engedjetek meg János szerelmi életéből, mert ha már filmgyártást emlegettem, jó kis hollywoodi mozikból azt tanultam, a sikerhez kell szerelem, kutya és czuki kisgyerek. Mindjárt valahogy beleírom ez utóbbi kettőt, de addig is: János randizik egy igencsak kalandvágyó jánnyal. Mivel akkor szokásos hosszú udvarlás mindkettőjük idejeit már igencsak kikezdte, azt gondolták, vigyenek bele valami újdonságot, randizzanak titokban. Na de hol? Ugye ezt Jánosnak kellett volna kitalálnia, de tanácstalan volt, a tesztoszteron annyira a fejébe (fejébe?) szökött, hogy nem tudott gondolkodni. De a jány eszénél vót, mondta a Jánosnak, János legyen fenn a János hegyen, estére oda várom. Meg még mondta neki, hogy ne legyen álmos meg ilyenek..

Na aztán taliztak, egybekeltek stbstbstb.

De a Gézával való barátság töretlen volt, sokszor vitatták meg az élet kisebb és nagyobb dolgait (Termés, malacok, sörivás.) Egy napon mentek az erdőben, furcsa hangokat hallottak. Picit megálltak, vajh mi lehet az. És egy SÁRKÁNY!!! Egy SÁRKÁNY!!! Géza teljesen Paff lett, cziki vagy sem, de ő biza elmenekült, nagyon is messzire, egy (akkor még) biztonságos helyre, ahol annyira jól érezte magát, hogy ott is maradt és ő lett a hely vezíre. El is nevezték a helyet róla Gézai övezetnek. (Aztán valaki egyszer rosszul hallotta, elírta, gáz a géza...)

Jánosnak valahogy fel kellett dolgozni a traumát, hogy legjobb barátját imígyen elvesztette vala, mert hát jóbarát nem terem minden bokorban. Aztán sokat imádkozott és az Isten jófejnek bizonyult, küldött neki jóbarátot. János úgy imádkozott, hogy Gézát küld vissza hozzám, Isten picit ezt transzformálta (Isten útjai..) és küldött egy másik Gézát.

Ez a Géza is jóbarát volt, bár kicsit furcsállották a faluban a vezetéknevét, vajon honnan jött ilyen névvel, Kresz Géza. De Jánosnak ez nem okozott gondolt, az embert nézte, nem a nevet.

Aztán egy nap, mentek mendegéltek együtt és nem hittek a szemüknek, főleg a János, megint a SÁRKÁNY!!!

Riadalom lett a faluban, hogy a SÁRKÁNY már a faluban jár, megírta a Keszifölde Nyúz is, már annak, aki tudott olvasni.

János, ha még nem mondtam volna, okos volt és kreatív. Érezte, hogy ezt a dolgot neki meg kell oldania, még egy barátot nem veszíthet el, a sarkára kell állnia. Ezt meg is cselekedte, de nem volt jó az egyensúlyérzéke, így elesett. Ezért az alkotói munkát ülve folytatta.

Napok, hetek teltek el, János bezárkózva, a feleség már nagyon aggódott, mi lesz vele. A falu népe pedig rettegett, mert a SÁRKÁNY már a egyre közelebb jött a faluba be, kertek alatt és mellett ólálkodott. (Már amennyire egy sárkány ólálkodni tud, de ez olyan volt, aki tud.)

Mígnem a János valami furcsa zöld izével a kezében kijött a szobából és bajszát megpödörve annyit mondott, asszony, nem kell többet félnie senkinek, megvan az ellenszer! Sárkány ellen sárkányfű. Asszony gondolta, ez biza meghibbant, de szerette az urát, nem akart ellentmondani, csak megsimogatta arcát és azt mondta, jól van Jánosom és csókolt lehelt ajakára. (régimódi romantikus szál ezennel pipa)

De a János tudta, szuper a szer, kiment a falu végébe, a kurta kocsma mellé, bevárta a SÁRKÁNYt, orra alá dugta a sárkányfüvet, az meg szemvillanás alatt kipurcant.

Így lett János a falu megmentője, I. Sárkányfű árus János, aki a fű receptjét tovább adta fiának, az meg az ő fiának, aztán az ő fia már egy kicsit génmódosított rajta, Amszterdamba költözött és...

(ui. a Jánoséknak volt egy kutyájuk és czuki volt a kisfiuk, így a hollywoodi receptnek is megfelelt eme írás és a Kresz Géza mindig szabályosan közlekedett, de AZT nem róla nevezték el:))

www.parvypatricia.com

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr2012742016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.