Minden, ami szívből jön

"...mennyire szerencsés vagyok, hogy én játszom." Interjú Mészáros Béla színművésszel

2018. szeptember 15. - LaCicca

Nagy színészeinket sem kíméli az allergia, a parlagfűvel viaskodva találkoztam Mészáros Béla színművésszel, akit ez a kényelmetlen állapot nem akadályozott meg, hogy meséljen Tenki Rékával nemrég forgatott Mimi című filmjéről és a decemberben bemutatandó BUÉK című alkotásról.

meszaros_bela_2.jpg

Orosz Dénes rendezővel forgattad a Mimi című filmet, mondhatni vele kezdted filmes pályád és ő is karrierje elején volt még, mikor találkoztatok. Milyen volt újra vele dolgozni a 2005-ös Melletted című kisfilm és a 2009-es Poligamy után, ezúttal egy főszerepben?

Dénessel jó együtt dolgozni, megértjük egymást, ha esetleg elakadok, tudja, mit kell mondania. Korábbi munkáinknak köszönhetően már külön hívott erre a szerepre, nem kellett végig mennem a casting folyamatán. Ugyanígy, szinte azonnal megvolt Básti Juli, aki az édesanyámat alakítja a filmben. A női főszereplőre azonban egy jó ideig várni kellett. Dénes nagyon sokáig kereste a megfelelő személyt és ezt a hosszú folyamatot, a várakozást, a rengeteg összepróbálást nehezen bírtam már a végére. Aztán megérkezett Réka (Tenki Réka-a szerk.), Dénes bólintott, én pedig többszörösen örültem. Egyrészt, hogy végre megvan filmbéli partnerem, másrészt különösen örültem Réka személyének, volt több közös munkánk a Katonában, amit fel is emlegettünk. A főszerep pedig külön inspiráló, színházban volt már több főszerepem, de izgalommal vártam, milyen lesz filmben.

És mennyiben tér el egy színházi főszerep egy filmbélitől?

Ahogy mondtam, inspiráló, adrenalin, de teljesen máshogy. Egy filmnél sokkal kiélezettebb minden, jó, hogy fel lehet venni többször, de egy színházi szerepnél lehetőség van arra, hogy minden kiforrjon, jobban ráérezzek. Érlelem magamban és lehet, hogy 50 előadás, amire minden a helyére kerül. Egy film azonban rövid, átlagban 35-50 nap forgatás, ahol egy-egy nap lehet, hogy órákat várok, mire sorra kerülök és az én jelenetem jön és akkor, abban a pár percben kell kihozni a legtöbbet magamból.

A munkáid és a magánéleti eseményeid között előfordul szinkronicitás, a munkád olykor leköveti a magánéleted, erről nyilatkoztál korábban, történt most is ilyena Mimi kapcsán?

Sajnos igen. Amikor Édesapám meghalt, a Katonában pont ilyen szerepet játszottam, Édesapám temetése napján a darabban szintén az apámat temettem. Filmben pedig az anyai vonal jött fel. Egy éve vesztettem el Édesanyámat és Dénes nagyon tapintatosan kérdezte menni fog ez nekem, ugyanis itt a film elején az édesanyámat alakító Básti Juli haldoklik. Addigra azonban már ezt nagyjából feldolgoztam, már amennyire ezt feldolgozhatja az ember és úgy érzem, rengeteget segített a filmbéli alakításon, hogy a való életben mit éltem meg, min mentem keresztül. De természetesen hatott visszafelé is, a szerep is segített a további magánéleti feldolgozásban.

Decemberben jön ki a BUÉK című filmed, a Teljesen idegenek olasz film remake-je Divinyi Réka és Goda Kriszta átiratában. Itt is olyan partnert kaptál, Szávai Viktória személyében, akivel már összeszoktatok a Csak színház és más semmi sorozatnál.

Jaj, nagyon örültem Vikinek, annyira jóban vagyunk, olyan mintha a nővérem lenne, szeretek vele dolgozni és iszonyatosan jó humora van, rengeteget nevettünk a Csak színház során is. A BUÉK forgatása viszont nehéz volt, mert tavasszal, színházi évadban vettük fel és egyáltalán nem tudtunk pihenni. 10 órás forgatás után még menni a színházba, esetleg egy főszerepet játszani, komoly erőfeszítés volt. A Mimi vége is fárasztó volt, amikor minden nap ott voltam, de azt legalább nyáron készítettük, ott szabad volt az estém, a BUÉK viszont a színház mellett igazán embertpróbáló volt. A forgatáson kitaláltunk minden trükköt, fekvőtámaszoztunk, energiaitalt ittunk, hogy a topon legyünk vagy hogy egyáltalán ébren maradjunk, mert sokszor ez is kihívás volt. Ráadásul többször is hosszú jeleneteket vettünk fel; szóval, imádtuk, szerettük, de az a 29 nap, amit forgatással töltöttünk sokat kivett belőlünk. Utána 4 napig csak aludtam.

De azért nincs panasz?

Panasz, ugyan dehogy! Pont beszéltem egy barátommal, hívott valahova, mire mondtam neki, hogy megyek be este játszani. Erre azt felelte, hogy ő pedig befejezi a munkát. És ekkor éreztem, mennyire szerencsés vagyok, hogy én játszom! Hányan tehetik azt meg, hogy a játékból élnek, valami olyanból, amit imádnak? A játék szónak is olyan ereje van, eszembe sem jut, hogy munkának nevezzem, amit csinálok.

És hol van még jelen a játék az életedben?

A játék? Mindenhol! Legyen az, hogy egy cigarettával játszom, hogy miként tudom néhány pici szaltóval a számba varázsolni vagy akár ott a foci, ami szintén játék. A foci akkor is segít, ha épp valami lehúz, a felgyülemlett feszültséget belerakom és sokkal könnyebb utána.

meszaros_bela3.jpg

Főképp az Alkalmáté Társulat előadása kapcsán, ahol a magánéleti válságodról, házasságodról, majd válásodról sokat tudhattak meg a nézők, nem érezted azt, hogy ez azért már sok, mégiscsak ott álltál kiadva a belső dolgokat, kendőzetlenül, a maga nyers valóságában?

Lehet, hogy korábban ezt éreztem volna, de ott nem. A darabban tényleg mindenről nyíltan beszéltünk, de valahogy az volt bennem, mindenki ilyenekkel küzd, párkapcsolati válságok, válás, most akkor mi lesz, ha rólam is megtudják? Semmi. Sok mindent elszúrtam, éretlen voltam bizonyos helyzetekben, de mint mindenki más, igyekszem tanulni a hibáimból, és legközelebb már jól csinálni. És ott, hogy hol húzom meg a határokat, hogy mennyit teregetek ki a magánéletemből, nekem sokkal inkább a másik ember fontos, a másik védelme. A volt feleségem rengeteget segített az előadás létrejöttében, sok információt osztott meg a csapattal, hogy a darab életre keljen. És hogy milyen a sors; az előadáson faramuci módon, teljesen véletlenül egymás mellé ült le a volt nejem és az akkori barátnőm. Amikor ezt megláttam, a vér meghűlt az ereimben, de szerencsére nem volt semmi feszültség, mindketten teljesen jól reagálták le a dolgokat.meszaros_bela-alkalmate.jpg

Azt mondtad az előbb, „és milyen a sors”. Hiszel a sorsban?

Hát ez nehéz, azt hiszem igen, bár inkább azt mondom, a Jóistenben hiszek. Valahogy mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy kell, hogy ez sors, igen, talán az. Néha olyan dolgokat mondanak nekem, amiből azt érzem, ennek az embernek valami hatodik érzék kellett ahhoz, hogy erre rájöjjön, de az biztos, hogy nem véletlen történnek velünk a dolgok és egyre inkább tudatosabb vagyok ezzel kapcsolatban és egyre jobban látom a tanulságokat is. Ennek megfelelően már másképp nézek rá helyzetekre és emberekre is, de nemcsak a múltra vonatkozóan, hanem ami kihatással van a jövőre is. Nagyobb felelősséget tudok már vállani, ez egy fontos dolog számomra, jobban érzékelem magam és igyekszem, hogy az énem elégedetlenkedő része előre vigyen, anélkül, hogy lehúzzon.

Mit vársz most legjobban az őszi időszakban, amikor beindul újra a színházi élet?

Jurányiban lesz egy bemutatóm szeptember végén, Grecsó Krisztián Megyek utánad című művét visszük színpadra. Amit pedig a Katonában legjobban várok az egy Tar Sándor mű, a Szürke galamb, Gothár Péter rendezésében. Nekem az egész olyan, mint a magyar „Sin city”, nem véletlen, hogy Gothár rendezi, hisz jellemző rá a képi gondolkodás és a „Sin city”-ről is ez ugrik be. Elvarázsolt, cselekményes, mozgalmas, iszonyú jó.

Fotó: nol.hu, 7ora7.hu, unikornis.hu

www.parvypatricia.com

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr4014241759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.