Minden, ami szívből jön

Seress Zoltán a Korhatáros szerelemből a jó és rossz szellemekről, Michelangeloról és a Pandákról

2018. október 23. - LaCicca

Mielőtt találkoztam volna Seress Zoltán színművésszel, amolyan régivágású férfinek gondoltam, megbízható, nyugodt embernek, aki a legnagyobb viccet is képes faarccal elmondani. Talán ezt sugározta István szerepével a Korhatáros szerelemből, talán ezt sugallta Aranyéletbeli karaktere is. Ennyire profi módon alakított vagy azért van hasonlóság közte és a szerepei között? Vajon milyen az ember a színészi gúnya alatt? 

seress_zoltan.jpg

Amikor hívtalak, épp a szinkronstúdióban csíptelek el, mit szinkronizáltál? 

Az Eddie Redmayne főszereplésével készült Legendás állatok és megfigyelésük második részében adom a hangom egy minisztériumi főosztályvezetőnek. 

Azt nyilatkoztad korábban, hogy a szinkronnal sokáig nem voltatok jó viszonyban, úgy érezted, hogy sietned kell a felvételekkel. Mára azért barátok lettetek? 

Nehezen szoktam meg az új technikát, a fülest, ami persze óriási segítség, de sokáig idegen volt a számomra. Mára azonban hozzáidomultam és megszerettem. És valóban, dolgoztam olyan stúdióban, ahol sürgettek, márpedig nekem nyugalom kell, idő a jó munkához. Ha nincs elegendő időm akár egy szinkronmunka, akár színpadi vagy filmbéli szerep esetén, akkor ez a „haladjunk már módi” nálam a minőség rovására megy, nem tudom úgy megformálni, ahogy azt szeretném. Egy próbafolyamatnál is sok időre van szükségem, nem vagyok az a „hangoskodó színész”, csócsálom a szerepet, jövök-megyek, sokszor a körülöttem lévők nem is értenek, megnehezítem a próbát a magam és a környezet számára is. És még az is előfordul, hogy olykor nem áll össze az egész. 

Hogy éled meg, ha az erőfeszítés ellenére sem áll össze? 

Ez nem megélés kérdése, hanem akkor ezzel feladat van. Kétségtelen nem annyira hálás feladat, mint a sikerben lubickolni. Sok szerep volt számomra kihívás, mert valahogy szinte mindig plusz terhet rakok a vállamra, sokszor látok ellenséget szerepben, amit ne szó szerint érts. Vannak jó és rossz szellemek és ha az ember dolgozik, akkor mindkét fajtával találkozik. Az ellenséget úgy értettem, hogy ott a rossz szellemek picit jobban elkezdenek dolgozni, ilyenkor végtelen nehéz utat érzékelek. Talán valahogy ebből a nyerem a motivációt, merthogy ez így számomra egy megoldandó feladattá válik. 

István karakterénél a Korhatáros szerelemben is csináltál magadnak ilyen plusz terhet, feladatot? 

Nem, inkább a forgatókönyv ejtett gondolkodóba néha, helyenként volt egy-két érdekes fordulat a karaktert illetően. Azon gondolkodtam, hogy ez hiteles-e, egy ilyen ugrás létrejöhet-e vele. Esetenként azt éreztem, hogy ez nem fér bele és akkor jeleztem is azonnal. Szerencsére nagyon rugalmasak voltak és ezeket a kérdéseket bátran elő lehetett hozni, így az is előfordult, hogy ott a helyszínen átírtunk egy-két sort, megtartva természetesen a cselekmény irányát. 

Mi az amit kedvelsz Istvánban és mi az, amit nem? 

Amit a legjobban kedvelek benne, az a humora, olyan viszont nincs kifejezetten, amit nem kedvelnék. Az első évadhoz képest minden karakterben, így Istvánnál is vannak kanyarok. Ahogy mondtam, azt figyelem, hogy ez a kanyar hiteles-e. Például, ha azt vesszük, hogy az első évad úgy fejeződik be, hogy a sorozatbeli párommal, Dobó Katával válunk, majd a második évadban láthatjuk, hogy István iszik, új helyen van, új emberek társaságában. Erről azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben természetes, hogy István meggyengül, de nem vetkőzhet ki teljesen magából. Azért ez egy tartással rendelkező férfi és nem hullhat darabokra. Az is természetes, hogy elkezd új utakat járni, aztán az vagy működik vagy nem. 

seress_zoltan_dobo_kata.jpg

Mi a különbség számodra a színházi és filmbeli szerep között? 

A kontroll, az irányítás, ami elsőként eszembe jut. Egy élő előadásban sokkal nagyobb lehetőségem van idomulni a helyzethez, állandóan figyelni, változtatni a tempón akár, apró pici jelek alapján érzékelni, hogy kell-e valamit máshogy csinálni. Egy film kész, befejeztem, ott van, fóliázzák, csomagolják, tartósítógázt tesznek hozzá és viszontlátásra, ott már nem tudok változtatni. 

És vissza szoktad magad nézni filmen? 

Igen, de nem a TV-ben, hanem a forgatáson, mert abból építkezem. Van olyan rendező, aki ezt nem szereti, de a Korhatároson ezzel nem volt gond. Ezek a visszanézések számomra azért is fontosak, mert nagyon aprólékos vagyok, mindent észreveszek. Bár a filmeknél, így a Korhatárosnál is, külön ember van arra, hogy ezeket figyelje, például ha leraktam egy kanalat az asztalra, akkor a következő jelenetben is onnan, ne egy másik helyről vegyem fel. De amellett, hogy van erre külön ember, nekem sokat számít, hogy magam is ellenőrizzem. A filmnél egyébként szerintem nem is lehet máshogy, csak pontosan és aprólékosan, pláne egy közeli felvételnél. 

Nagyon sokat játszottál és játszol most is Shakespeare darabot, ha lenne egy időgép és visszamehetnél az ő korába, mit kérdeznél tőle? 

Bármilyen illúzióromboló is a válaszom, én azt hiszem, ha visszamennék abba a korba, kerülném őt. Mert gyanítom, kiderülnének dolgok, amiket ma igaznak és megtörténtnek gondolunk és én szeretnék ebben a hitben megmaradni. Azt gondolom, ha beszélgetnénk és utána visszajönnék a mai korba, azt mondhatnám, hogy gyerekek, akkor most kezdjétek el lepakolni a könyveket a British Library-ben, mert most újakat írunk. Viszont ha lenne lehetőségem időutazásra, akkor szívesen besurrannék a pápa mellett, amikor Michelangeloval vitatkozott a Sixtus-kápolna festése kapcsán. Nemrég jártam Rómában és lenyűgözött a látvány. A pápa nem akart ilyen grandiózus freskót és a pénzt is sajnálta rá, de Michelangelo olyat akart készíteni, amit még korábban senki. Ezekbe a beszélgetésekbe, vitákba bizony belehallgatnék. 

Feleségeddel, Szorcsik Krisztával együtt játszol egy darabban, melyet novemberben mutattok be a Mozsár Műhelyben. Megterhelő ez magánéleti szempontból? 

Igen, azt kell mondjam megterhelő, a mi együttműködésünk nem súrlódásmentes, vannak benne nehézségek. Az ízlésünk hasonló, de az útvonal időnként más. A darab egészen különleges és gyönyörű, írója pedig, Matei Visniec, egy fantasztikus figura, ismerem személyesen is. Nem nagyon mernek mostanában úgy írni, ahogy ő, abban a provokatív stílusban. A pandák gyönyörű utazása egy nő és egy férfi története, misztikus formában, tele derűvel és humorral. Semmi sem egzakt benne, igazából nem tudjuk, hogy a nő jön a férfi életébe vagy éppen megy, kilenc éjszakájuk van, hogy megismerjék egymást. Nagyon izgalmas darab.

(Fotó: fidelio.hu, TV2)

www.parvypatricia.com

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr8314317175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.