Minden, ami szívből jön

Boldogság, gyere haza!- avagy hogyan változtasd meg az életed

2019. február 03. - LaCicca

Volt egy rövid beszélgetésem egy ismerősömmel, és egy húzásával pillanatok alatt felbőszített. Azt éreztem abban a pillanatban, képtelen vagyok megtartani a szeretetet felé, amit érzek vele kapcsolatban, kibillent a nyugalmamból. Szörnyen éreztem magam, olyan volt, mint egy örvény, az indulat örvénye, amit képtelen vagyok kontrollálni, csak húz egyre lejjebb. Aztán ahogy ebben az indulatcunamiban mondtam tovább a magamét, ez jött ki a számon: az emberek sokszor félelemmel reagálnak arra, amit nem értenek, félelemmel és elutasítással. És ha ez most egy rajzfilm lenne, azt a képet látnátok, hogy a fejem fölött kigyullad a lámpa. Ebben a pillanatban elárasztott a nyugalom és megértettem, hát persze, nem érti, nem ismeri, amiről beszélek és fél. Fél, hogy majd megváltozik minden körülötte, nem a szokásos kényelmes helyzet lesz (még ha az rossz is). Hát persze, ő így reagál! És innentől a sértegetései a nagy indulatban már leperegtek rólam, olyan voltam mint Buddha, csak mosolyogtam és nyugodt voltam, mondjad csak, gondoltam magamban.

De egy pillanatra azért gondolkozzunk el, mert biztos volt már Neked is olyan, hogy elutasítottál valamit csupán azért, mert nem ismereted, mert azt gondoltad, hogy az új az félelmetes, tele van veszéllyel. Számos kliensemnél előjön ez, újdonság=ismeretlen=félelelem, és ekkor inkább nem is lépi meg, mert a félelem visszahúzza. Eredetileg azzal a naív mondattal akartam kezdeni az írásom, nem értem azokat, akik boldogtalanok, de nem változtatnak. Viszont ez nem igaz, nagyon is értem őket. Nagyon is megértem, hogy a félelem vissza tud húzni, viszont elfogadni már nem tudom, ha közben panaszkodik arról, hogy neki milyen nehéz. Azt gondolom, mindenkinek jön az életében lehetőség, mindegy, hogy mekkora csomaggal érkezünk ebbe az életbe, milyen körülmények közé, esély mindig adatik. Csak észre kell venni és élni vele....és igenis létezik arra módszer, hogy a félelmeknek hogyan mondjunk végleg búcsút.

boldogsag.jpg

Itt a mondás, segíts magadon és Isten is megsegít. A fentiek azt szeretnék, hogy boldog légy, de csak akkor tudnak segíteni, ha a segítséget befogadod, ha azt mondod, igen, megváltoztatom az életem, elindulok a boldog út felé.

Párvy Patrícia, Body&Mind Coach, theta healing, asztrológia, body ART, gerinctréning

További információk és bejelentkezés itt: www.parvypatricia.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr3514605102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.