Minden, ami szívből jön

HP

HP

Volt egy két HP már az életemben, mindjárt itt a laptopom, Hewlett Packard aztán hozzámentem P vezetéknévvel egy H vezetéknevűhöz, az egész esküvő HP monogramban úszott. Oktatok a Holmes Place-ben, ez is egy HP és aztán itt a Halott Pénz.

Nem, nem egy romantikus lányregény, hogy szerelem volt első látásra, hallásra, kellett egy kis idő, míg beszippantott, de aztán nagyon sikerült neki.

Van ez a srác, akit a fél ország úgy hív/olvasott a plakáton, hogy Marslakó Dávid és talán van is benne valami, talán egy picit különc, de különcöknek áll a világ:) Megvolt a maga kis "Horger tanár ura", az iskolai tanár, aki azt mondta, hogy na zenével aztán semmiképp, voltak a nehéz pillanatok, melyek hónapokká sűrűsödtek, aztán tessék, vörös hajával ott ugrál a tömeg előtt. A tömeg meg azt csinálja, amit mond, ha azt kéri énekeld, énekled vele, ha tapsra szólít, mész utána. Ez az ember megcsinálta magát, de leginkább: nem hagyta magát. És segíts magadon, Isten is megsegít alapon társakra talált, egy zseniális csapatra, akik olyan alázattal és szorgalommal nyúlnak tehetségükhöz, hogy siker hiteles, megalapozott és nagyon is kijár.

Van egy csapat, akiknek tartalommal telítettek a szövegeik, van mondanivaló, néha egy kamasz fiú vágya, hogy meglegyen az összes csaj Izabeltől Klárikáig, akiknek a fenekük szép "mikor a feneked az én igazi gyengém", aztán a bölcseletek, "valami felépül, ha darabokra szétesünk", nehéz élmények, emlékek "Ha nem volt, aki vigyen, hát magamat vittem/ szanaszét szedtek, mint egy fügét" és ott a szakítások fájdalma, a, szerelem boldogsága. Ott van benne az élet és hogy éljük azt, mielőtt "megöregszünk majd", de majd abban is lesz sok szép.

Tök mindegy, hogy most az a többszáz és ezer tini a színpad előtt ugrálva mennyit tudatosít ezekből a szövegekből. Van, amit már most is értenek, van, amiről még fogalmuk sincs. Tök ok ez így, mindent a maga idejében, de azzal, hogy üvöltve éneklik a szövegeket, beléjük ég, áthatja őket. Azok a 30asok meg, mint én, tudják, ezeknek a srácoknak nagyon igazuk van, megélték és tudják és mi is megéltünk pár dolgot és már tudjuk.

Teljesen mindegy hány éves vagy, hol laksz és mit csinálsz, nyiss, keresd és élj a lehetőséggel, azért van, hogy boldogabb és színesebb legyen az életed, hogy aztán majd mikor eljön az utolsó nap és "kopogtat a kaszás", azt mondhasd, hát ez a földi lét egy igazán finom dolog volt.

 www.parvypatricia.com

 

Szólj hozzá! Tovább
HP Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Vízöntő újhold- megújulás, szerencse, bölcsesség Vízöntő újhold- megújulás, szerencse, bölcsesség
  • Vízöntő korszak- az emberiség korszakváltása Vízöntő korszak- az emberiség korszakváltása
  • Skorpió hónap Skorpió hónap
  • Céljaid elérése, lelki blokkok oldása theta healinggel Céljaid elérése, lelki blokkok oldása theta healinggel
  • 2020 II.félév asztrológiai előrejelzés 2020 II.félév asztrológiai előrejelzés

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr2112528919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Instagram

Minden, ami szívből jön

Keresés

Friss topikok

  • : "Egy férfi inkább végigköhögi az életét, minthogy kimondja nyíltan, ami bántja, a férfi inkább bel... (2019.06.11. 12:31) ...férfinak lenni bizony néha rohadt nehéz...

Címkék

2020 (1) 2021 (2) asztrológia (4) egyediség (1) fény (1) hitrendszer (1) ikrek (1) karmaasztrológia (1) keretek (1) kos (1) különlegesség (1) lehetőség (1) megújulás (3) nyilas (1) skorpio (1) telihold (1) theta healing (1) ujhold (1) uránusz (2) virus (1) vízöntő (1) Címkefelhő

Blogajánló

Lefülelt festők - így ábrázolják a fület a képzőművészetben Kíváncsi, hogyan ábrázolják a festők az emberi fület, illetve hogyan jelennek meg a festészeti alkotásokon olyan fülproblémák, mint a fülzúgás vagy épp a nagyothallás? Tartsunk velünk egy kis képzőművészeti barangolásra! Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, egyetemi tanár, fül-orr-gégész… utikalauzanatomiaba.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2021 május (1)
  • 2021 március (1)
  • 2021 február (1)
  • 2021 január (1)
  • 2020 december (3)
  • 2020 november (2)
  • 2020 október (4)
  • 2020 szeptember (2)
  • 2020 augusztus (4)
  • 2020 július (2)
  • 2020 június (2)
  • 2020 május (4)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard