Minden, ami szívből jön

A NON+ divatmárka alapítójának, tervezőjének Kiss Saroltának letisztult világa

A NON+ divatmárka alapítójának, tervezőjének Kiss Saroltának letisztult világa

Az indián nyár egyik utolsó napján az Andrássy úti showroomban találkoztam Kiss Saroltával, a NON+ divatmárka alapítójával, tervezőjével. Kicsit fáradtan, merthogy... 

...az év vége mindig pörgős- mondja Saci- kollekciókat tervezek folyamatosan, vezetem a céget, közben már készülünk a jövő évre. 

kiss_sarolta.jpg

Jövőre lesz 10 éves a cég, gondoltad volna, hogy ide jutsz? 

Az elején ösztönösen csináltam mindent, hittem, bíztam benne és bízom ma is, csak így tudom működtetni a márkát. Olyan darabokat terveztem, melyek megfeleltek az ízlésemnek, de nem találtam a magyar piacon: letisztult, minimalista stílusú pamutruhákat. Most is sokat dolgozom, de akkoriban még többet, vagy inkább úgy mondom, kicsit átalakult, hogy mivel kell foglalkoznom.

Ha a mai tudásoddal újra kezdenéd...? 

Akkor jóval tudatosabban csinálnám. Egyszerűen nem lehet ennyi mindent egy személyben csupán a szívből vezérelve kézbentartani. Egy cégnek, legyen az bármilyen típusú, számos szempontból kell jól működnie, azon túl, hogy a terméknek megfelelőnek kell lennie. A gazdasági oldal például sose volt az erősségem, sokkal inkább a tervezői, művészi oldalról közelítettem, 5-6 év után döbbentem rá arra, hogy ezt így nem lehet és segítséget kértem. Ma már jobban megosztom a feladatokat, de attól még persze az én kezemben fut össze minden szál. 

Ezalatt a 10 év alatt hogyan változott a márka? 

A letisztultság, egyszerűség, az alapelvek és értékek megmaradtak. Amik változtak, azok inkább a számok és ez pár dolgot magával húzott. A NON+ indulásakor egy hónapban adtam el annyi ruhát, mint most három nap alatt. Akkor még egy fazont több színben és eltérő méretben is lehetett kérni, egyedi megrendelésre, de ezt ilyen volumenben már képtelenség fenntartani, logisztikailag nem bírnánk. Inkább úgy döntöttünk, hogy három szegmensen mozgunk: létrehoztunk egy BASIC, azaz alapkollekciót 4 színnel; a szezonális kollekcióban jönnek be új színek, új anyagok és formák. Ezen felül a közelmúltban indítottuk el a heti szett akciónkat, melynek keretében a BASIC kollekció legnépszerűbb fazonjait kínáljuk akciós áron, előrendeléssel, különféle színekben. Az is változás, hogy mostantól elsősorban a webes felületre koncentrálunk, az eladások nagy része már a webshopon realizálódik. 

non_1.jpg

Aki egy kicsit is elmélyed a NON+ világában, az tudja, hogy itt a kényelmes ruháknál többről van szó. 

Vannak vásárlók, akiknek az számít, hogy egy fazon kényelmes, praktikus, legyen, a többivel nem törődnek. Mintahogy nagyon meghatározó az ár is. Hiába szól másról a NON+, mint egy nagyszériás, olcsó tucattermék, valójában versenyzünk azokkal is. A minőségi alapanyag drága és hiába tudjuk, hogy az általunk használt anyagok tartósak, 5 év után is megtartják a fazonjukat, nem bolyholódnak ki, de ezt nem mindenki tudja megfizetni. Külföldről hozom be a legjobb anyagokat, személyesen válogatom ki, ahogy a kellékeket is. És igen, ezen felül van egy filozófia, egy üzenet a ruhákban, ami fakad az én belső világomból és ad egy lelki pluszt, ettől válik többé, mint egy ruhadarab. A mostani kollekció mottója például a teremtő, kreatív energia, ami utal a belső teremtő energiánkra, hogy higgyünk magunkban és akkor meg tudjuk valósítani azt, amit szeretnénk. Úgy érzem, ez a misszióm, hogy képviseljem és terjesszem, hogy a kevesebb több elve nemcsak a ruhák minimalista stílusáról szól, hanem arról a szerény, visszahúzódód attitűdről is, ami a külsőségek hangsúlyozása helyett a belső értékekre öszpontosít. Hosszútávra tervezünk, nem dobunk ki semmit, a maradék anyagból például babasapka készül. Ezt a filozófiát a magam csöndes, visszafogott módján igyekszem terjeszteni és bízom benne, hogy egyre többekhez eljut. 

És a számok ezt mutatják? 

Szerencsére igen. Bár tudjuk, hogy a magyar piac szűk, de egyre több vásárlónk van, szépen lassan bővül a kör. Emellett tervezzük a külföldi megjelenést, most épp a piackutatás állapotában vagyunk, hol is lenne érdemes bevezetnünk a márkát. 

Könnyen tervezel? Hogyan jön létre az új kollekció? 

Nagyon szerencsés vagyok ebben, mert egyszerűen csak jönnek az ötletek, amint leülök tervezni. A tervezéshez hangulat kell, kiegyensúlyozott lelki állapot, nyugalom, kellemes, lágy zene esetleg füstölők. Figyelem egyébként a trendeket, a lányokkal a showroomban mindig végigbeszéljük a vásárlói visszajelzéseket, ezeket megjegyzem, de a trendek nem befolyásolnak, a belső irányzékom mentén haladok. Minden kollekció egyedi; az általánosan érvényes minimalista megközelítés mellett mindig van valami pici plusz. Valamelyik kollekcióban például a zsebek dominálnak, a mostani kollekciót pedig a japános, origamis, geometriai szabásvonalak letisztultsága jellemzi.

non_2.jpg

Említetted a csendet, ami fontos számodra. Megtalálod ezt a csendet a mindennapokban? 

Ez a legnagyobb feladat, hogy erre az ember időt szánjon. Manapság már jóval tudatosabb vagyok abban, hogy többet pihenjek, szerintem minden akkor működik, ha egyensúly van. Lehet pörgés, meg rengeteg munka, de kell lennie mellette nyugalomnak is. Csak így van balanszban a dolog. Sokszor dolgozom otthonról, az is nyugalmasabb, de van, hogy kimegyek az erdőbe vagy jógázom, ami feltölt, kitisztít. Úgy elmegy mellettünk az élet, hogy észre se vesszük, ma kell változtatni, nem holnap vagy majd egyszer! Ma kell időt szánnunk magunkra az élet pillanatainak megélésre.

www.parvypatricia.com

 

Szólj hozzá! Tovább
A NON+ divatmárka alapítójának, tervezőjének Kiss Saroltának letisztult világa Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Kos hónap- valódi újév kezdete Kos hónap- valódi újév kezdete
  • Nyilas hónap-fény és megújulás Nyilas hónap-fény és megújulás
  • Gyógyító skorpió újhold és a vírus csúcspontja Gyógyító skorpió újhold és a vírus csúcspontja
  • Mérleg újhold- a robbanás vagy a megértés Mérleg újhold- a robbanás vagy a megértés
  • Szeptemberi újhold- gyökeres változás utolsó felvonása Szeptemberi újhold- gyökeres változás utolsó felvonása

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr814322401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Instagram
http://parvypatricia.com/

Minden, ami szívből jön

Keresés

Friss topikok

  • : "Egy férfi inkább végigköhögi az életét, minthogy kimondja nyíltan, ami bántja, a férfi inkább bel... (2019.06.11. 12:31) ...férfinak lenni bizony néha rohadt nehéz...

Címkék

2020 (1) 2021 (2) asztrológia (4) egyediség (1) fény (1) hitrendszer (1) ikrek (1) karmaasztrológia (1) keretek (1) kos (1) különlegesség (1) lehetőség (1) megújulás (3) nyilas (1) skorpio (1) telihold (1) theta healing (1) ujhold (1) uránusz (2) virus (1) vízöntő (1) Címkefelhő

Blogajánló

Beszélgetés, szakítás után                        Amikor egy ilyen beszélgetés sehova se vezet, felmerül a kérdés, hogy volt-e egyáltalán bármi értelme? Posztolónkban csak annyi maradt, hogy amikkel az exe vádolta, azt ő máshogy élte meg, és ő is tudott volna ezt-azt a másik fejéhez vágni, de nem tette.                … csajokespasik.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2021 május (1)
  • 2021 március (1)
  • 2021 február (1)
  • 2021 január (1)
  • 2020 december (3)
  • 2020 november (2)
  • 2020 október (4)
  • 2020 szeptember (2)
  • 2020 augusztus (4)
  • 2020 július (2)
  • 2020 június (2)
  • 2020 május (4)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard