Sétáltam hazafelé és épp javították az útburkolatot, apróbb foltokban feltörték az aszfaltot, majd húztak rá egy friss réteget. Az egész utca úgy néz már ki, mint egy össze-vissza stoppolt zokni, ahelyett, hogy az egész utat megcsinálnák, tenyérnyi területeket javítgatnak minden évben, toldoznak-foltoznak. És ennek kapcsán elgondolkodtam...bár nyilván azért csinálják így, mert nincs pénz az egész utca felújítására, de ha úgy veszem, egyszer lenne egy nagyobb beruházás és évekig hozzá se kéne nyúlni (feltéve, hogy jó minőségű anyagot használnak). Így viszont minden évben sok pici "ráncfelvarrás", ami gondolom sokaknak ad munkát. Ezt a részét talán meg is értem. De ahogy sétáltam, ettől az egésztől elvonatkoztattam, azon gondolkodtam, miért játsszuk mi ezt az életünkben sokszor, hogy sok pici toldozgatás és a nagy lépésre nehezen szánjuk el magunkat. Természetesen nem azokról a helyzetekről beszélek, ahol elég egy apróbb változtatás, finomhangolás, hanem ahol nagyot kéne lépni, akár ugrani, ahol az alapokat kéne megváltoztatni.
Az ember alapvető igénye a biztonság, márpedig a nagy lépés a megszokottól egészen távol vihet, az biza kilépés a komfortzónából. Amikor thétázom egyesekkel, többször kijön az ismeretlentől való félelem...merthogy itt jön be a másik alapvető szükségletünk, az újdonság, az újdonság iránti vágy, de ezt sokszor az agyunk úgy veszi, újdonság=ismeretlen=félelem. Márpedig ki az, aki szívesen csinál olyat, amitől fél? És persze itt jön a közhely, a fejlődés a komfortzónán kívül van, de én azt látom, sokan nem akarnak fejlődni, csak beszélnek róla, de nem tesznek érte. Mert tenni érte idő és energiaigényes és sokan csak erre fókuszálnak és nem arra a nyereségre, amit hosszútávon magukénak tudhatnak. Sokan megrekednek, mert a biztonság (többek szerint a nyugalom szinonimájaként) legyőzi az újdonság iránti igényt (mert azt gondolják, vagy ez vagy az). Márpedig ha kicserélek egy teljes útburkolatot, azaz teljeskörű, alapokat érintő változtatást eszközlök az életemben, ott sok minden jöhet, amire nem számítok... De ahogy az útnál, a nem jó minőségű az aszfalt esetében állandóan javítgatni kell, úgy az embernél is, ha "nem jó minőségűek" az alapok, akkor az előbb-utóbb romlásnak indul, összedől. És csak azt érezzünk, nem megy, posvány van, unalom, nehézség jön, feszültségek, kinél hogyan jelentkezik a negatív érzéscsomag. Vallom, hogy amíg nem ásunk le a mélyére, és csak a felszínnel, nem a mélységi alapokkal foglalkozunk, nem lesz igazi előremutató változás. De persze tudom, ez helyenként nem könnyű és nem mindenki születik így, ezzel a mentalitással, bizony van, hogy meg kell rá érni, van, hogy események sora vezet el ide. És ez rendben is van, azonban a felszínesség, a toldozgatás, szőnyeg alá söprés maximum egy látszat boldogságot teremthet. Márpedig én az igazira vágyom, nem tudom, Te hogy vagy vele...
