Mindig hálás voltam azoknak, akik valami rossz élményt hoznak az életembe, valami rossz érzést. Na jó, azért elismerem, nem rögtön voltam hálás, hanem idővel... De szerencsére az már megvan bennem, terapeuta lényem ebben tökre segít, hogy megnézzem, miért is jött be ez a helyzet/ember az életembe. Persze nem mindig öröm, de változtatni mindig tudok és ez jó, nagyon jó!
A másik gondolat pedig -és aztán mindjárt összeér a két szál- egy beszélgetős műsor volt, az összes szereplő 40en felül és arról kérdezték őket, mit hozott nekik a 40. Egy ismert színésznő azt mondta, valahogy akkor fordult az meg, hogy kire/mire szán időt. És elmesélte a példát, hogy röhögünk azon, hogy az idősek rohannak, pedig gondoljunk bele, nekik sokkal kevesebb van hátra, naná, hogy rohannak:) És hogy ő 40 felett egyszerűen "kikukázta" az életéből azt, ami nem fontos, arra nem hajlandó időt fordítani.
És akkor a két szál úgy jön össze, hogy ma életemben először éreztem meg, belülről, zsigerileg (és tök jó ehhez nem kell 40nek lenni!!!), hogy na köszi, erre nekem nincs időm. Az, aki negatív érzéseket generál, sért, bánt (bántom magam vele), az köszi mehet. Aki hazug, az mehet. Aki nem képes önmagával szembenézni, az mehet. Aki megjátsza magát, az mehet. Aki mindenért csak panaszkodik, az mehet.
Biztos tudnád folytatni a sort és hogy valóban el tudd engedni őket, írj bátran: www.parvypatricia.com
(Kép: renwaromsumwelt.wordpress.com)
