Minden, ami szívből jön

Nők a háttérben és onnan hogyan előre?

Nők a háttérben és onnan hogyan előre?

A nagy Golden Globe és Oscar őrületben felfedeztem egy filmet Glenn Close-szal, ami egy magát a férje és a családja kedvéért feladó feleség történetét meséli el, a nő tehetséges író volt, de ezt teljes mértékben háttérbe szorította, hogy a férje karrierjét egyengesse. A férfi végül irodalmi Nobel-díjat kap, úgy hogy a könyveket nagyobb részben a feleség írta.

Amellett, hogy a film egyben zseniális, egyben pedig elszomorító is, azon kezdtem gondolkozni, hogy a Nobel-díjasok között hány nő van, a felső vezetők között mennyi nő...ugyanakkor tudjuk jól, hogy legalább egy évtizede több nő vesz részt a felsőoktatásban.

lelegzet1.jpg

3 théta healing kezelésem volt az utóbbi időszakban, ami pont ezt a témát feszegette, 30-as nők, akik mind küzdenek a vezetéssel, a tudásuk bőven megvan hozzá, de valami tudatalatt visszafogta őket. Korlátozva érezték magukat a párjuk vagy környezetük, családjuk által. Sikerült olyan hitrendszereket kiásni ezeknél a nőknél: "a nő tartozik a férfinak", " a jó nő a tökéletességet sugározza", "házasággal törik meg a szabadság", " ha irányító vagyok elárulnak, veszélybe kerülök", "titkolnom kell a képességeim, "csak átlagosnak lenni a biztonságos". Értitek? Tudatalatt az van, hogy csak átlagosként lehetek biztonságban, miért akarna így bárki kitűnni, esetleg különleges lenni? Ezek a hitrendszerek olyan béklyók voltak ezeknek a nőknek, amik visszafogták őket a boldog, teljes életben, a tudásuk kamatoztatásában, a felszabadult létezésben és a bőséges anyagiak megteremtésében.

Hány és hány generáció cipelte ezeket a terheket és tette ránk is már itt a XXI. században? És mi XXI. századi nők szabadon szeretnénk élni, de valami a múltból visszahúz...lehet, hogy tudatosan nem is tudjuk, pontosan mi az.

Hiszek abban, hogy a terhek letehetők, hogy nem kell anyáink/apáink béklyójával élnünk. Mindenki jön valahonnan, valamilyen nehézségű csomaggal, a kérdés csak az, akarsz-e változtatni?

Hiszek a világmegváltásban, de az egyénektől indulva. Teszel magadért, az kisugárzik kicsiny környezetedre és az egyre nagyobb hatósugarú lesz.

Keress meg, ha szeretnél változtatni! parvypatricia@gmail.com

(Kép: 24.hu)

Szólj hozzá! Tovább
Nők a háttérben és onnan hogyan előre? Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Vízöntő újhold- megújulás, szerencse, bölcsesség Vízöntő újhold- megújulás, szerencse, bölcsesség
  • Bak hónap-újjászületés Bak hónap-újjászületés
  • Nyilas újhold- stagnáló élethelyzetből való kilépés Nyilas újhold- stagnáló élethelyzetből való kilépés
  • Nyilas hónap-fény és megújulás Nyilas hónap-fény és megújulás
  • Mérleg hónap - az erő kiegyensúlyozása Mérleg hónap - az erő kiegyensúlyozása

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr5614572810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Instagram

Minden, ami szívből jön

Keresés

Friss topikok

  • : "Egy férfi inkább végigköhögi az életét, minthogy kimondja nyíltan, ami bántja, a férfi inkább bel... (2019.06.11. 12:31) ...férfinak lenni bizony néha rohadt nehéz...

Címkék

2020 (1) 2021 (2) asztrológia (4) egyediség (1) fény (1) hitrendszer (1) ikrek (1) karmaasztrológia (1) keretek (1) kos (1) különlegesség (1) lehetőség (1) megújulás (3) nyilas (1) skorpio (1) telihold (1) theta healing (1) ujhold (1) uránusz (2) virus (1) vízöntő (1) Címkefelhő

Blogajánló

Lefülelt festők - így ábrázolják a fület a képzőművészetben Kíváncsi, hogyan ábrázolják a festők az emberi fület, illetve hogyan jelennek meg a festészeti alkotásokon olyan fülproblémák, mint a fülzúgás vagy épp a nagyothallás? Tartsunk velünk egy kis képzőművészeti barangolásra! Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, egyetemi tanár, fül-orr-gégész… utikalauzanatomiaba.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2021 május (1)
  • 2021 március (1)
  • 2021 február (1)
  • 2021 január (1)
  • 2020 december (3)
  • 2020 november (2)
  • 2020 október (4)
  • 2020 szeptember (2)
  • 2020 augusztus (4)
  • 2020 július (2)
  • 2020 június (2)
  • 2020 május (4)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard