Minden, ami szívből jön

Halak hónap-asztrológiai sorok

Halak hónap-asztrológiai sorok

Február 19-én, szinte pontosan 0 órakor, átúszik a Nap a Halak jegyébe. A hónap két fontos dominanciával kezdődik, az egyik a gondolatainkat, a másik az érzelmeinket vizsgálja és hogy ezeket minkét tudjuk harmóniába hozni. A Halak olyan jegy, amely nagyon figyel környezetére, sokszor szolgálja a körülötte lévőket. Egyik központi kérdése az áldozatiság, meddig áldozom fel magam, szorítom háttérbe magam vagy az én vágyaim is fontosak, képes vagyok élni aszerint? A Halak önzetlen és a hónap első napjai pont erre az önzetlenségre világítanak rá, de semmiképp nem áldozatként. Sokkal inkább a táplálás a hangsúlyos, ha egy víz hasonlatból indulok ki, a csermely táplálja a folyót, a folyó a tengert, a víz egyre nagyobbá válik. És így táplálhatod saját magad és saját példáddal táplálhatod a környezeted. Ennek útja pedig nem a feláldozom önmagam, hanem egységben kezeled önmagad, teljességben és azt elérve szolgálod a környezeted.

halak.gif

Elképzelhető, hogy a hónap elején olyan érzelmi helyzetbe kerülsz, aminél azt érzed, ez megfojt, nem tudod megélni az érzéseidet, satuba zártak, minden rideg és szigorú veled és körülötted. De nézheted másként és ez a szituáció megoldása! Merthogy a helyzet mutat valamit, tanítani akar és minél gyorsabban veszed észre és reagálsz rá pozitívan, annál könnyedébben éled meg. Ha satuban érzed magad, a megoldás nem a feszegetés, mert csak nagyobb fájdalommal jár. A megoldás az érzelmek átalakítása, ill. hogy milyen szinten fordulunk a másikhoz. A satu lehet, hogy nem bezárás, hanem csak egy pillanatnyi megállítás, egy kérdés: érdemes az energiádat, érzelmeidet, gondolataidat arra a helyzetre fókuszálni?

Érdemes azt is megvizsgálni, hol vagy szigorú önmagaddal, hol van az a pont, ahol bezárod saját magad pl. ilyen mondatokkal: ez nekem nem lehet, ez nagyon nehéz, sokat kell küzdeni érte stb. Ugye nem spanyol viasz a gondolat teremtő ereje? Mert amíg így gondolkodsz, addig tényleg nehéz lesz, nem lesz a tied, küzdelmes lesz...A hónap nagyon nagy tanítása: HOGYAN TEDD ÁRAMLÓVÁ A GÖRCSÖKET, A VÍZ HOGYAN MOSSA EL A BLOKKOKAT. Mert ez történik ebben a hónapban, ha engeded, a görcsök, blokkok elmosódnak, majd eltűnnek a vízben. Képzeld csak el, fekszel egy kád vízben és teljesen ellazulsz. Aztán, ha jön egy helyzet, egy komoly kihívás és nekifeszülsz, a helyzetet csak súlyosbítod, felnagyítod. Míg ha könnyedén állsz neki, lehet csak apróságnak tűnik. És a könnyedén, nem könnyelműség, egyszerűen csak megkönnyíted magadnak a helyzetet.

Ha további kérdésed van, itt megtalálsz: parvypatricia@gmail.com

Párvy Patrícia, Body&Mind Coach, theta healing, asztrológia www.parvypatricia.com

(Kép: duluthreader.com)

Szólj hozzá! Tovább
Halak hónap-asztrológiai sorok Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Bak hónap-újjászületés Bak hónap-újjászületés
  • Nyilas hónap-fény és megújulás Nyilas hónap-fény és megújulás
  • Céljaid elérése, lelki blokkok oldása theta healinggel Céljaid elérése, lelki blokkok oldása theta healinggel
  • Augusztusi telihold Augusztusi telihold
  • Rák hava-új alapok épülnek Rák hava-új alapok épülnek

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr5414631570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Instagram
http://parvypatricia.com/

Minden, ami szívből jön

Keresés

Friss topikok

  • : "Egy férfi inkább végigköhögi az életét, minthogy kimondja nyíltan, ami bántja, a férfi inkább bel... (2019.06.11. 12:31) ...férfinak lenni bizony néha rohadt nehéz...

Címkék

2020 (1) 2021 (2) asztrológia (4) egyediség (1) fény (1) hitrendszer (1) ikrek (1) karmaasztrológia (1) keretek (1) kos (1) különlegesség (1) lehetőség (1) megújulás (3) nyilas (1) skorpio (1) telihold (1) theta healing (1) ujhold (1) uránusz (2) virus (1) vízöntő (1) Címkefelhő

Blogajánló

Lefülelt festők - így ábrázolják a fület a képzőművészetben Kíváncsi, hogyan ábrázolják a festők az emberi fület, illetve hogyan jelennek meg a festészeti alkotásokon olyan fülproblémák, mint a fülzúgás vagy épp a nagyothallás? Tartsunk velünk egy kis képzőművészeti barangolásra! Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, egyetemi tanár, fül-orr-gégész… utikalauzanatomiaba.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2021 május (1)
  • 2021 március (1)
  • 2021 február (1)
  • 2021 január (1)
  • 2020 december (3)
  • 2020 november (2)
  • 2020 október (4)
  • 2020 szeptember (2)
  • 2020 augusztus (4)
  • 2020 július (2)
  • 2020 június (2)
  • 2020 május (4)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard