Olvastam egy cikkben, hogy a náci Németországban nevelési elv volt a fiúk "rideg tartása", kimondottan érzelemmentes nevelés, mert úgy lesz a kisfiúból nagykorára jó katona. Egy dokinő, mondom még egyszer, egy nő írta az elmélet alapjául szolgáló könyvet és még azt is részletezte, hogy a gyereket, ha muszáj felvenni, akkor is minél távolabb tartsuk, ne legyen testi kontakt, és még sorolhatnám, de nem akarom, mert az egészről azt gondolom, hogy ULTRAGÁZ. És ami leginkább borzasztó, hogy ezt a könyvet még a 80as években is kiadták. Uff!
Na de nem a könyvről akarok itt most értekezni, nem is feltétlen a nevelési elvekről, csak ez a cikk és a mai théta healing kezelésem megihletett.
Aki nem tudná, théta healing terapeutaként (is) dolgozom és a théta az érzelmeket veszi alapul. Egy kezelés során sokszor elhangzik, hogy ez vagy az, az illetőnek milyen érzés, ennek segítségével tudom feltárni, hogy vajh mi lapul a kliens kobakjában, hogy bizonyos blokkok miért vannak. Hogy egyáltalán mi okozza az adott problémát, amiért hozzám fordult. És akkor jön a kérdés, ahogy jött ma is, az az adott dolog neked milyen érzés.? Erre a válasz az esetek nagy százalékában: jó. Vagy rossz. Ez a kettő van. És akkor gondolhatnám azt, hogy az emberek tömegesen hiányoztak a suliból, amikor a jelzőket tanulták, de itt biza nem erről van szó.
Azon gondolkoztam, ennyire nem tudunk beszélni az érzéseinkről (és nőkről is szó van, nemcsak a férfiakról, akiknek sírni tilos, mondá a merev társadalom, vagy csak a győzteseknek ugye...) de most tényleg? Képtelenek vagyunk kifejezni az érzéseinket, félünk tőlük, netalántán ciki? Merthogy engedtessék meg, hogy a jó meg a rossz jelzőn túl feltételezzék még egyéb szavakat.
Aztán rendszerint segítek, mondok valamit, amit a helyzetben érzek, a kliens pedig megerősít, visszaigazol, tényleg ezt érzi. Szuper. Majd szerencsére ilyenkor már beindul a dolog és jobban meg tud nyílni. De itt akkor is egy nagy problémát érzek, a felszínesség, vetítés és elfojtás világát. Légy erős, határozott, ne mutass gyengeséget és tied a főnöki pozi. Tényleg? Ne mutasd magad gyengének, mert kicsinálnak a többiek. Tényleg? Ne mutasd, hogy fáj, mert visszaélnek az érzéseiddel. Valóban? Árnyoldaladat tagadd, mutasd azt, hogy te mindig tudod, jól csinálod és minden mindig szuper. Így valahogy? Vagy lehetne másként? És nem, nem tudom mindenre a pontos precíz választ, csak azt tudom, hogy amikor nálam elkezdenek beszélni az érzéseikről és szembesülnek velük, akkor tonnányi súlyok gördülnek le. Márpedig ez nem semmi, sőt, valami.
(És van, hogy kell PZS, na és? Közel a DM:))
(Kép: shutterstock.com)