Minden, ami szívből jön

Bika hava- csúcs vagy zuhanás? (április 20- május 21.)

Bika hava- csúcs vagy zuhanás? (április 20- május 21.)

bika.jpg

Két karmikus bolygó találkozására kerül sor ebben a hónapban, amelyek már hónapok óta közelednek. Kicsit olyan, mint a mondás "kerülgeti a forró kását". Mert valóban, az egyik bolygó olyan, mint a forró kása, ha túl forrón eszed, megégethet, viszont ha túl hidegen, akkor borzasztó az íze. Meg kell találni azt a pillanatot, amikor kedvező hőmérsékletű és élvezheted tápláló hatását. De igazából a kérdés az, hogy megengeded-e magadnak ezt a táplálást és ha már kaja példa, akkor lehet, hogy ez a kása olyan, amit még sose kóstoltál. Lehet, hogy ott van benned a kérdőjel, finom lesz, ízlik majd? Na de mit választasz, megkóstolod vagy azt mondod, jaj, hát nem, inkább maradok a jól bevált ételeknél.

Dönthetsz így, a lehetőség adott, viszont el kell mondanom, ez most az aki mer, az nyer időszaka, kimondottan az április 20. körüli napok. Valamit indíts el, indíts be, csinálj valami újat, valami szokatlant, olyat, amit még eddig nem próbáltál! Hogy félsz? Tök jó, hogy félsz, ebből is látszik, ember vagy a javából, érzésekkel, ösztönökkel, gondolatokkal. Nem, itt most nem mondok ilyet, győzd le a félelmeket, nem kell semmit legyőzni, hanem LÉGY ÚJÍTÓ ÉS KIVÁNCSI. És igen, lehet, hogy egy belső atombombára lelsz, lehet, hogy felrobbannak benned és körülötted dolgok, de figyelj, gondolj úgy rá, mint egy bányára, ahol a robbantás kell ahhoz, hogy az értékes ércet a felszínre hozzák. Pontosan ez van most!

Április utolsó napjaitól egy kicsit békén hagynak már a fentiek robbantásügyileg, inkább az lesz a kérdés, mit kezdesz a felszínre hozott értékkel. Viszont ha nem robbantottál, nem ástál valami mélyére, akkor itt most nem lesz kincs, nem lesz robbanásszerű haladás, a döntés a Tied hát!

Keress itt, hogy megtudd, Nálad mit tartogat ez az időszak: parvypatricia.com/kapcsolat

Életerő előadás vegán ebéddel április 27. Budapest, https://www.facebook.com/events/831561120512822/

(Kép: astronet.hu)

Szólj hozzá! Tovább
Bika hava- csúcs vagy zuhanás? (április 20- május 21.) Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Bak hónap-újjászületés Bak hónap-újjászületés
  • Nyilas újhold- stagnáló élethelyzetből való kilépés Nyilas újhold- stagnáló élethelyzetből való kilépés
  • Skorpió hónap Skorpió hónap
  • Mérleg újhold- a robbanás vagy a megértés Mérleg újhold- a robbanás vagy a megértés
  • Szűz hónap- indul a nagy átalakulás utolsó felvonása Szűz hónap- indul a nagy átalakulás utolsó felvonása

A bejegyzés trackback címe:

https://szivesen1.blog.hu/api/trackback/id/tr6714765548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Instagram
http://parvypatricia.com/

Minden, ami szívből jön

Keresés

Friss topikok

  • : "Egy férfi inkább végigköhögi az életét, minthogy kimondja nyíltan, ami bántja, a férfi inkább bel... (2019.06.11. 12:31) ...férfinak lenni bizony néha rohadt nehéz...

Címkék

2020 (1) 2021 (2) asztrológia (4) egyediség (1) fény (1) hitrendszer (1) ikrek (1) karmaasztrológia (1) keretek (1) kos (1) különlegesség (1) lehetőség (1) megújulás (3) nyilas (1) skorpio (1) telihold (1) theta healing (1) ujhold (1) uránusz (2) virus (1) vízöntő (1) Címkefelhő

Blogajánló

Beszélgetés, szakítás után                        Amikor egy ilyen beszélgetés sehova se vezet, felmerül a kérdés, hogy volt-e egyáltalán bármi értelme? Posztolónkban csak annyi maradt, hogy amikkel az exe vádolta, azt ő máshogy élte meg, és ő is tudott volna ezt-azt a másik fejéhez vágni, de nem tette.                … csajokespasik.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2021 május (1)
  • 2021 március (1)
  • 2021 február (1)
  • 2021 január (1)
  • 2020 december (3)
  • 2020 november (2)
  • 2020 október (4)
  • 2020 szeptember (2)
  • 2020 augusztus (4)
  • 2020 július (2)
  • 2020 június (2)
  • 2020 május (4)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard