Vannak azok a szegény lúzer honpolgárok (köztük én is), akiknek nincs óránként 1 millájuk repülős utazásra, élményként nem osztályrészük a "ki gépen száll fölébe" életérzés, metróval viszik a macsekot dokihoz és nem ám Ámerikába'. Szegény, szegény magyarok! DE! Nem búsulj tezsvír', ha te is a 4-6-oson zötykölődsz, vagy egyéb BKV-s cuccon, sőt, azt mondom te vagy az igazán szerencsés! Merthogy akik a repcsin viszik a macskát, tök egyedül ücsörögnek, magánytól szenvedve. Láttad a Timit is, nem? Nem volt mellette egy kedves utas sem, akivel szemben ülve bénázhattak volna, ki hogy rakosgatja lábait. Pedig ez mekkora élmény!! A közösségi élmény! Na ettől fosztják meg magukat a repülős flótások! Meg aztán a magyar ember beszédes is, kommentál dolgokat, választékosan fejezi ki magát (na, b. meg, mé' nem megyünk má'?) és ezektől ki akarná megfosztani magát? Naugye! Mondom én, ha szépen kicsit átgondolod, láthatod, hogy azok a lúzerek és nem is mi.

És aztán itt van egy másik fontos szempont, hogy a magyar ember kedveli a külföldieket (pirézeket főképp), beszéli is a nyelvüket (a pirézt a legirodalmibb magasságokban). Kedveli, ha hazánkba látogatnak, velünk utaznak a villamoson, készségesen eligazítjuk őket, jó hangosan ordítva magyarul. A külföldiekről köztudott, hogy rossz a hallásuk, ezért alkalmazzuk ezt a technikát, mi csak figyelembe vesszük szegénykék audio problémáját. A magyar egy segítőkész nép.

Aztán, ezek a repülős lúzerek hogyan is hallhatnák a BKV új szolgáltatását, a villamosvezetőüdvözliakülönbözőnációtagjait? Tudod ki akar ezek után repülni?! És a meccs is jó képernyőről! Na de itt a lényeg, hallgassátok a villamos vezető bácsit! Jó villamosozást! #kozossegielmény #vivalavillamos #szeretjukakulfoldieket

https://soundcloud.com/parvy-lc-patricia/49-es-villamos1

https://soundcloud.com/parvy-lc-patricia/49-es-villamos2

www.parvypatricia.com

Mielőtt találkoztam volna Seress Zoltán színművésszel, amolyan régivágású férfinek gondoltam, megbízható, nyugodt embernek, aki a legnagyobb viccet is képes faarccal elmondani. Talán ezt sugározta István szerepével a Korhatáros szerelemből, talán ezt sugallta Aranyéletbeli karaktere is. Ennyire profi módon alakított vagy azért van hasonlóság közte és a szerepei között? Vajon milyen az ember a színészi gúnya alatt? 

Amikor hívtalak, épp a szinkronstúdióban csíptelek el, mit szinkronizáltál? 

Az Eddie Redmayne főszereplésével készült Legendás állatok és megfigyelésük második részében adom a hangom egy minisztériumi főosztályvezetőnek. 

Azt nyilatkoztad korábban, hogy a szinkronnal sokáig nem voltatok jó viszonyban, úgy érezted, hogy sietned kell a felvételekkel. Mára azért barátok lettetek? 

Nehezen szoktam meg az új technikát, a fülest, ami persze óriási segítség, de sokáig idegen volt a számomra. Mára azonban hozzáidomultam és megszerettem. És valóban, dolgoztam olyan stúdióban, ahol sürgettek, márpedig nekem nyugalom kell, idő a jó munkához. Ha nincs elegendő időm akár egy szinkronmunka, akár színpadi vagy filmbéli szerep esetén, akkor ez a „haladjunk már módi” nálam a minőség rovására megy, nem tudom úgy megformálni, ahogy azt szeretném. Egy próbafolyamatnál is sok időre van szükségem, nem vagyok az a „hangoskodó színész”, csócsálom a szerepet, jövök-megyek, sokszor a körülöttem lévők nem is értenek, megnehezítem a próbát a magam és a környezet számára is. És még az is előfordul, hogy olykor nem áll össze az egész. 

Hogy éled meg, ha az erőfeszítés ellenére sem áll össze? 

Ez nem megélés kérdése, hanem akkor ezzel feladat van. Kétségtelen nem annyira hálás feladat, mint a sikerben lubickolni. Sok szerep volt számomra kihívás, mert valahogy szinte mindig plusz terhet rakok a vállamra, sokszor látok ellenséget szerepben, amit ne szó szerint érts. Vannak jó és rossz szellemek és ha az ember dolgozik, akkor mindkét fajtával találkozik. Az ellenséget úgy értettem, hogy ott a rossz szellemek picit jobban elkezdenek dolgozni, ilyenkor végtelen nehéz utat érzékelek. Talán valahogy ebből a nyerem a motivációt, merthogy ez így számomra egy megoldandó feladattá válik. 

István karakterénél a Korhatáros szerelemben is csináltál magadnak ilyen plusz terhet, feladatot? 

Nem, inkább a forgatókönyv ejtett gondolkodóba néha, helyenként volt egy-két érdekes fordulat a karaktert illetően. Azon gondolkodtam, hogy ez hiteles-e, egy ilyen ugrás létrejöhet-e vele. Esetenként azt éreztem, hogy ez nem fér bele és akkor jeleztem is azonnal. Szerencsére nagyon rugalmasak voltak és ezeket a kérdéseket bátran elő lehetett hozni, így az is előfordult, hogy ott a helyszínen átírtunk egy-két sort, megtartva természetesen a cselekmény irányát. 

Mi az amit kedvelsz Istvánban és mi az, amit nem? 

Amit a legjobban kedvelek benne, az a humora, olyan viszont nincs kifejezetten, amit nem kedvelnék. Az első évadhoz képest minden karakterben, így Istvánnál is vannak kanyarok. Ahogy mondtam, azt figyelem, hogy ez a kanyar hiteles-e. Például, ha azt vesszük, hogy az első évad úgy fejeződik be, hogy a sorozatbeli párommal, Dobó Katával válunk, majd a második évadban láthatjuk, hogy István iszik, új helyen van, új emberek társaságában. Erről azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben természetes, hogy István meggyengül, de nem vetkőzhet ki teljesen magából. Azért ez egy tartással rendelkező férfi és nem hullhat darabokra. Az is természetes, hogy elkezd új utakat járni, aztán az vagy működik vagy nem. 

Mi a különbség számodra a színházi és filmbeli szerep között? 

A kontroll, az irányítás, ami elsőként eszembe jut. Egy élő előadásban sokkal nagyobb lehetőségem van idomulni a helyzethez, állandóan figyelni, változtatni a tempón akár, apró pici jelek alapján érzékelni, hogy kell-e valamit máshogy csinálni. Egy film kész, befejeztem, ott van, fóliázzák, csomagolják, tartósítógázt tesznek hozzá és viszontlátásra, ott már nem tudok változtatni. 

És vissza szoktad magad nézni filmen? 

Igen, de nem a TV-ben, hanem a forgatáson, mert abból építkezem. Van olyan rendező, aki ezt nem szereti, de a Korhatároson ezzel nem volt gond. Ezek a visszanézések számomra azért is fontosak, mert nagyon aprólékos vagyok, mindent észreveszek. Bár a filmeknél, így a Korhatárosnál is, külön ember van arra, hogy ezeket figyelje, például ha leraktam egy kanalat az asztalra, akkor a következő jelenetben is onnan, ne egy másik helyről vegyem fel. De amellett, hogy van erre külön ember, nekem sokat számít, hogy magam is ellenőrizzem. A filmnél egyébként szerintem nem is lehet máshogy, csak pontosan és aprólékosan, pláne egy közeli felvételnél. 

Nagyon sokat játszottál és játszol most is Shakespeare darabot, ha lenne egy időgép és visszamehetnél az ő korába, mit kérdeznél tőle? 

Bármilyen illúzióromboló is a válaszom, én azt hiszem, ha visszamennék abba a korba, kerülném őt. Mert gyanítom, kiderülnének dolgok, amiket ma igaznak és megtörténtnek gondolunk és én szeretnék ebben a hitben megmaradni. Azt gondolom, ha beszélgetnénk és utána visszajönnék a mai korba, azt mondhatnám, hogy gyerekek, akkor most kezdjétek el lepakolni a könyveket a British Library-ben, mert most újakat írunk. Viszont ha lenne lehetőségem időutazásra, akkor szívesen besurrannék a pápa mellett, amikor Michelangeloval vitatkozott a Sixtus-kápolna festése kapcsán. Nemrég jártam Rómában és lenyűgözött a látvány. A pápa nem akart ilyen grandiózus freskót és a pénzt is sajnálta rá, de Michelangelo olyat akart készíteni, amit még korábban senki. Ezekbe a beszélgetésekbe, vitákba bizony belehallgatnék. 

Feleségeddel, Szorcsik Krisztával együtt játszol egy darabban, melyet novemberben mutattok be a Mozsár Műhelyben. Megterhelő ez magánéleti szempontból? 

Igen, azt kell mondjam megterhelő, a mi együttműködésünk nem súrlódásmentes, vannak benne nehézségek. Az ízlésünk hasonló, de az útvonal időnként más. A darab egészen különleges és gyönyörű, írója pedig, Matei Visniec, egy fantasztikus figura, ismerem személyesen is. Nem nagyon mernek mostanában úgy írni, ahogy ő, abban a provokatív stílusban. A pandák gyönyörű utazása egy nő és egy férfi története, misztikus formában, tele derűvel és humorral. Semmi sem egzakt benne, igazából nem tudjuk, hogy a nő jön a férfi életébe vagy éppen megy, kilenc éjszakájuk van, hogy megismerjék egymást. Nagyon izgalmas darab.

(Fotó: fidelio.hu, TV2)

www.parvypatricia.com

Milyen hülyék a férfiak, de ahogy ezt leírom, ne várj valami feminista értekezést, hogy a nők jobbak. Nincs ilyen, nem jobb egyik nem se a másiknál, csak más.

Csupán hallgattam egy énekest, világhíres és a 90-es évek végén óriási sztár volt, aztán jött egy óriási zuhanás. A férfi széthullott, lelki trauma, megbetegedett, aztán összeszedte magát és most újra a topon van. Volt egy pillanat, amikor hallgattam a vele készült interjút most megjelent könyve kapcsán, amikor kissé megsajnáltam őt és igen, a férfiakat. Az énekes azt mondta: "mert nektek nőknek annyira könnyű, ti mindent kibeszéltek, de mi férfiak nem."

A könyvében viszont beszél, beszél a zuhanásról, beszél a felemelkedésről, beszél arról hogyan élte meg. Az egyikről, amiről férfi általában szégyell, a másikról viszont bárhol bárkinek. Persze, vannak mindenféle showműsorok, ahol összeszedik a sztárokat és arról faggatják, hogy egy kudarc után hogy állt fel, de akkor beszél, akkor hívják meg egyáltalán ebbe a műsorba, amikor már sikeres (újra). Viszont míg tart a zuhanás, addig a férfi szégyenkezik, magába fojt, iszik...és most nem mondom, hogy tisztelet a kivételnek, legyen ez végig érvényes az írásra, ok?

Beszélgettem olyan férfival, aki pánikrohamokkal küszködött, mikor nem ment az üzlet vagy egyszerűen túl sok volt a vállán. Egy nő ilyenkor mit tett volna? Felhívja a barátnőjét, jól kibeszéli magát és ugyan a probléma nem oldódott volna meg, de mi nők pontosan tudjuk, hogy kibeszélni magunkból valamit, az felszabadító. Nem, nem a probléma oldódik meg, hanem a kibeszéléssel lejön a blokk, mely gátolja a megoldó erőt, amit elnyom. De mit csinál a férfi ilyen helyzetben, jég dupla whiskeyvel? Esetleg a jó cimborának elmondja, hogy bizony gebasz van, de érzelmekről mikor beszél? Mert a férfi nem sír, a férfi büszke, a férfi mindent maga old meg. Egy fenét...és ezt egy okos férfi pontosan tudja is, csak a társadalmi berögzültségek, a neveltetés...

Egy férfi inkább végigköhögi az életét, minthogy kimondja nyíltan, ami bántja, a férfi inkább belül őrlődik, ahelyett, hogy segítséget kérne. A férfi a zuhanásról nem beszél, hogy azt hogyan ÉLI MEG.

És ekkor jöttem rá, hogy bizony férfinak lenni néha rohadt nehéz.

www.parvypatricia.com

(Fotó: lelekespsyche.blogspot.com)

Biztos gondoltál már a jövődre, vajon hol leszel, mit fogsz csinálni 10 év múlva. Hol fogsz dolgozni, hol élsz majd, milyen lesz utána, ha gyereked születik vagy akinek már van, biztos vakarta a kobakját, vajon milyen lesz a gyerek jövője alapon. Klementz Katával, a Loffice Budapest és Bécs coworking (közösségi munkahely) egyik alapítójával, mozgatórugójával beszélgettem a jövő munkahelye- jövő anyukája, szülője- jövő városa kapcsán, mit gondol ő erről és hogyan tud ebben a vállalkozása utat mutatni és segítséget nyújtani. 

Mielőtt megkezdenénk a jövőutazást, tekintsünk egy picit a múltba. Hogy jött az ötlet, hogy létrehozzátok a Loffice-t, mint első magyarországi közösségi munkahely? 

Családon belül született meg az ötlet, de korántsem ez volt az eredeti terv. Az épület korábban a Zeneakadémia kottanyomdája volt, majd irodaként funkcionált; szüleim munkájának köszönhetően került a család tulajdonába. A Loffice-t egy San Francisco-i minta hívta életre; egy családtag hívta fel rá a figyelmünk, hogy létezik egy eltérő munkatér, amely megosztáson alapul, nem a szokásos reggel bemegyek, du-este irány haza, de nem is a pizsamás home office. Ezt csinálták meg először San Francisco-ban 2005-ben. Tetszett az ötlet és 2009-ben belevágtunk, elsőként Magyarországon. Szerencsések voltunk, kezünkben az ingatlannal, de azért ez egy óriási felelősség is, a családi vagyont próbálom igazgatni és éppen ezért helyenként megfontoltabb, óvatosabb is vagyok. De az egészet természetesen nem egyedül csinálom és ez is olyan szerencsésen alakult: a testvérem, Panni ért a számokhoz, amikhez én nem, így ez az ő szakterülete, én pedig az arc vagyok, marketing, rendezvények, ami pedig Pannitól áll távol. Ezen kívül van még egy osztrák befektető, az ő kérése is volt, hogy csináljunk ilyet Bécsben is, ill. én tanultam és dolgoztam is Bécsben, valamint Németországban, ismertem a kultúrát, ismertem a nyelvet, ami mindenképp előny volt.

Klementz Panni és Kata (b-j)

És akkor a jelen, hogyan kell elképzelnünk a Loffice mindennapjait? 

Évente 70.000 ember fordul meg nálunk, valaki egy rendezvényre bérel tőlünk termet, valaki egy hétre jön és vannak tartós bérlőink is. 38-40 szabadúszó, ill. startup cég van jelen pillanatban a Paulay Ede utca épületben, főzőiskolától az informatikai cégig széles a paletta, de jelen vagyunk a város más pontjain és szezonálisan a Balatonon is. Egyértelműen növekszik az igény az ilyen jellegű munkavégzésre és ennek megfelelően nemsokára kész az újabb irodánk is. Ezek a személyek, cégek közös teret, közös technikát használnak, tehát mind a téren, mind a felszereltségen megosztoznak, így jóval költséghatékonyabbak is lehetenek. Az utóbbi években megváltoztak a trendek, változott a dinamika, tágult a tér és egyre több ember dolgozik ilyen coworking, cooffice struktúrában, 2020-ra a becslések szerint az emberek 40%-a világszerte választja ezt a formát. Amikor mi megnyitottunk 2009-ben, a világon 75 ilyen iroda volt, most pedig 18.000, amely több, mint másfél millió ember munkahelyét adja. Ebből 40% a nő, ami 10 éve még az 5%-ot sem érte el. 

Miben más a Loffice, mint más közösségi munkahely? 

Mi nagyon igyekszünk arra is figyelni, hogy bár ez egy ingatlanhasznosítási és üzemeltetési project, de kell, hogy valami összetartson minket, kell valami plusz. Ma Budapesten 40 coworking hely van, de véleményem szerint sokan elrontják azzal, hogy kizárólag az ingatlanhasznosításra fókuszálnak és ezért tönkre is mennek. Ha nincsenek programok, az egész elhal, így tapasztaltam.

Milyen programokat kínál a Loffice? 

Évekig szerveztünk startupoknak mentorálást, fejlesztést, számos művészeti kezdeményezés van a háttunk mögött. Amibe pedig most belevágtunk, az a „Jövő Anyukája” és a „Citypreneurs” program. A „Jövő Anyukája” rendezvényünk a Coworkid Alapítványunk égisze alatt zajlott, hatalmas érdeklődés övezte, ez már a második ilyen anyukás napunk volt és mindenképp tervezünk még folytatást. Amikor 2 éve létrehoztuk ezt az alapítványt, nagy cégek álltak mellénk, az ő érdekükben is áll, hogy a munkaerőhiányukat pótolni tudják és ebben nagymértékben számíthatnak a nőkre, főleg az anyákra, akik a gyerekvállalás után nehezen találnak munkát. Azt kell mondjam, hogy olyan lehetőséget teremtettünk a multik segítségével, ahol mindkét fél jól járt. A mostani rendezvényen az volt az igazán jó, hogy szinte minden rétegre ráláthattunk; jöttek egészen fiatal és idősebb kismamák, sokgyerekes anyukák, vállalkozók, alkalmazottak, közép-és felsővezetők is, hozva magukkal a saját meglátásaikat, tapasztalataikat és problémáikat egyaránt. Szerveztünk kerekasztal beszélgetést és tréninget is. A rendezvény moderátora Veiszer Alinda volt, előadóként és résztvevőként pedig Palya Beát, Kádár-Papp Nórát, Juhos Andreát és McMenemy Márkot tudhattuk soraink között. 

Mit tud adni a Loffice a jövő anyukáinak, ill. szüleinek? 

Mindenképp egy rugalmasabb munkateret és időbeosztást. Nem kétlem, hogy van olyan, aki szívesen van éveket otthon a gyermekével, de azt is látnunk kell, hogy sokakra ez rossz hatással van, izolálódnak a társadalomtól és a tudásuk is devalválódik. Átlagosan egy tudásanyag a mai világban 1-1,5 év alatt értéktelenedik el, ez az informatikában fél év. Márpedig igen is sokan vannak, akik nem szeretnének kiesni, és nem akarnak lemondani arról a karrier tervről, amit megálmodtak maguknak a gyermek születése előtt. Ugyanolyan megbecsülést várnak el tudásuk alapján, mint férfi társaik, egyenlő bérezést, egyenlő esélyeket. Az említett rendezvényen, az anyukák hozták magukkal a gyermeküket, a legkisebb 2 hónapos volt, ehhez kaptunk gyerekfelügyeleti segítséget, eg bútorcégtől pedig gyerekbútorokat. Valahogy ezt gondoljuk nagyban. Lehet, rémisztő, hogy a skandináv államokban 8 héttel a pici születése után visszamennek dolgozni, de azok javarészt részmunkaidők, fokozatosan felépítve, először akár napi 2 óra munkavégzéssel. Ebben kívánunk mi segíteni, hogy egy olyat teret hozzunk létre, ahová a szülők a gyerekkel együtt bejöhetnek, a gyerekre vigyáznak, ő pedig addig tud dolgozni. Terveinkben szerepel továbbá egy munkaerő közvetítő platform létrehozása, távmunkában vagy részmunkaidőben dolgozni kívánó szülők számára. 

Említetted még a „Citypreneurs” programot, ez mit takar pontosan? 

A jövő városa, élhető város a jövőben fókusszal rendezzük ezt a programot, de olyan hihetetlen sokan érdeklődtek iránta, hogy teljesen át kellett szabnunk az eredeti elképzeléseket. Az október 17-ei rendezvényre Vitézy Dávidot és Böszörményi-Nagy Gergelyt hívtuk meg, azzal a kérdéssel, hogy miként lehetne Budapestet, vagy akár más nagyobb várost a modernkori követelményeknek átszabni. A „Citypreneurs” egy programsorozat része, az első részben a fenntartható fejlődést állítottuk a középpontba, zöld vállalkozások képviselőit, ill. az ilyenben gondolkodókat hívtuk meg,  a második rész a pénzügyi tudatossággal foglalkozott. 

És neked mi jelenti az élhető várost? 

Nézd, én imádom Budapestet, a rezgését, lüktetését, színesnek és izgalmasnak tartom és azzal, hogy megtapasztaltam Bécset, azzal tudtam igazán megszeretni és értékelni. Van persze olyan, amit elég nehezen kezelek, az utálkozást, a rivalizását, a panaszkodást, hogy egy átlagos bicikliutam során kb.negyvenszer ledudálnak. Ez Bécsben nincs, vagy jóval kisebb mértékben. Bécs egy nyugis hely, az emberek távolságtartóbbak is, de az anyagi jóllét miatt nincs bennük akkora feszültség, mint itthon. Mi magyarok sokszor nagyon pesszimistán állunk a dolgokhoz, mondván, hogy a siker így csak édesebb lehet, folyamatosan bizonyítani akarunk, hogy csak azért is megcsináljuk. Számomra az élhető város igazságos, ahol biztosított a lehetőség mindenki számára, hogy a tudása és képességai alapján elérje célját, nemtől, kortól, gyermektől függetelenül. Igazságos, egyenlőségen alapuló társadalom és város, nekem ez a legfontosabb. Ha pedig a külsőséget nézem, iszonyat nehéz itt a VII. kerület szélén, hogy a turisták esti bulizásainak lenyomatát kerülgetjük reggelente. Tudom, hogy a turizmusból sok pénz jön be és nagyon fontosnak is tartom, de a másik oldalon ez sem egy tartható állapot és sokan az itt lakók közül menekülnek is. De nem választanék más helyet, szeretlek Budapest!

www.parvypatricia.com

A napokban mutatják be az Aranyélet HBO sorozat 3. évadát, amelyben Rajkai Zoltán, a Katona József Színház színművésze is szerepel. Számos film-és szinkronszerep fűződik a nevéhez...és hogy honnan ismerem? A 61-es villamosról, épp a szinkronba sietett. Azóta gyakran összefutunk a biopiacon, színészember létére nem tudom, hogy tud olyan korán felkelni, minden elismerésem!

  1. Mi lenne, ha egy napra eltűnne a beszéd az életből?

De jó lenne! Az embernek szüksége van a csöndre. Szerintem nagyon sok gond, probléma gyorsan megoldódna a világban utána. Túl zajos világban élünk és rettenetesen sok a felesleges beszéd, a csűrés-csavarás. Ez főleg a médiának köszönhető, az internettel az élen. A csendben kitisztulnak a gondolatok, értelmet nyernek az összefüggések. Az emberek kénytelenek lennének igazán szembenézni önmagukkal, a társaikkal, a környezetükkel. Ha egy napig csöndben lenne az emberiség, meghallanák Istent. Annak pedig radikális következményei lennének. De jó lenne! 

2. Milyen különleges képességre tennél leginkább szert?

A varázslatos egyensúlyteremtés képességére. Ezáltal varázsütésre meg tudnám oldani mindenkinek a problémáját úgy, hogy az másoknak is jó legyen. 

3. Mi számodra az arany élet?

Az én életem! (hihi) Nem panaszkodom, sőt hálát adok, mert csodálatos arany életem van. Van szerető feleségem, négy szép gyermekem (két fiú, két lány: nagyon giccses!), van egészségem: mindenem megvan, amire szükségem van, sőt még annál is több! Van hivatásom, olyan munkám, amiben örömömet lelem, kiváló színházi, filmes, rendezői, szinkron és egyéb feladataim. Vannak területek – pl. a Szinkron Alapszervezet -, ahol értelmes dolgokért küzdhetek nemcsak a saját érdekemben, hanem másokért is. Élvezem a kollégáim és a szakma bizalmát. Télen elmehetünk a családdal síelni, a nyarakat pedig a Balaton partján tölthetjük, mert - a nagyszüleimnek hála - van ott egy kis házikó. Mi ez, ha nem arany élet?! Az, hogy ráadásul szerepelhettem az utóbbi évtizedek legjobb magyar sorozatában az Aranyéletben, az már hab a tortán. Kicsit irigykedem is magamra; nem gondolom, hogy mindez jár nekem. 

4. Ha egy nemzetközi koprodukcióban szerepelsz és Rosamund Pike exét játszod, de a szöveged kivágják...?

Nem csak a szövegemet, hanem a jeleneteimet is! Azért az fájt! De csak a hiúságomnak. A film szempontjából teljesen érthető volt. Három napot forgattam az Oscar-díjas Rosamund Pike-al a HHhH, azaz a Himmler agyát Heydrichnek hívják c. francia-amerikai-angol filmben. Hosszú hetekig tartott a casting, legalább négyszer visszahívtak, mire a fiatal francia rendező eldöntötte, hogy én kellek neki erre a szerepre. Volt, hogy a szállodai lakosztályában tartotta a meghallgatást, mert becsípődött az ideg a gerincében és nem bírt felkelni az ágyból. Az vicces volt, ahogy ott táncolok egy asszisztenssel a New York hotel legfelső emeletén, miközben szegény Cédric Jimenez, a rendező, az ágyból nyöszörögve instruál. Aztán a forgatáson Rosamunddal napokig táncoltunk egy bálteremben, én voltam a partnere. Pike fantasztikus színésznő: közvetlen, barátságos, érzékeny és okos. Nagyon nagy élmény volt vele dolgozni, sokat tanultam tőle. Szerepem szerint az aktuális barátja-szerelme voltam, akinek a kezéről épp ezen a bizonyos bálon csapja le a Heydrichet alakító Jason Clark. Volt is egy pillanat, amikor a szerepem Riehl beszólt Heydrichnek. Érted: Rajkai beszólt Jason Clarknak, miközben Rosamund Pike-al táncol. Azért ez egy különleges pillanat egy magyar színész életében. Na, de végül... ezt az egészet kivágták. Annyi maradt, hogy látszom a háttérben, hogy én is ott vagyok ezen a bálon, mint megannyi statiszta. Színészsors. Sebaj, az élmény örökre velem marad.    

5. A fiad vív, Te van, hogy vívódsz?

Mind a négy gyermekem sportolt, mint kardvívó nemcsak a legidősebb fiam. Boldi kétszeres Magyar Bajnok volt és számtalan egyéb versenyen nyert érmeket, kupákat. Most már egyetemre jár és a vívás csak hobbi maradt számára, de azért még idén augusztusban Sanghaiban, a BME egyetemi kardvívó csapatával ezüst érmesek lettek és egyéniben is elhozott egy 8. díjat. Most Boróka lányom van az országos élvonalban. Szinte minden hétvégén verseny van itthon vagy külföldön. Barni fiam is kiváló vívó volt - mondták róla, hogy tehetségesebb, mint a bátyja. Tíz évig kardozott, ő is begyűjtött jónéhány trófeát, de végül átnyargalt a kosárlabdára, mert abban találta meg az örömét.

Annak ellenére, hogy a gyerekek kiváló sportolók, nem erőltettük, hogy az élsport legyen a hivatásuk. Úgy gondoljuk a feleségemmel, hogy azt csinálják, amiben az örömüket lelik és amiben ki tudnak teljesedni.  

Ami a személyes vívódásomat érinti, az inkább valamiféle reményteli aggodalom a gyermekeim sorsa felöl. De hiszek Istenben és képes vagyok a Mindenhatóra bízni őket, az életüket. A legnagyobb küzdelem számomra az, hogy vajon képes vagyok-e meghallani az Úr szavát és ha igen, akkor vajon képes vagyok-e megtenni, amit kér tőlem. A legnagyobb vívódások számomra a hit vívódásai. Mindennap. 

6. Mire gondoltál, amikor felkértek Mickey egeret szinkronizálni?

Hú, az nagyon régen volt! Szerintem legalább 18 éve. Azóta vagyok Mickey egér magyar hangja. A Disney Studio castingolt Magyarországon, mert kialakítottak egy új koncepciót a Mickey egér hangjára és akkor kezdték el gyártani az új 3D-s Mickey egér játszótere animációs sorozatot. Kezdetben maga Walt Disney volt Mickey egér hangja, akinek egész más volt a hangfekvése, dinamikája. Sokkal mélyebben és lassabban beszélt. Kellett egy modern, pörgős, tempós Mickey.  Emlékszem a Mafilm Audióban volt a válogatás és ha jól emlékszem én voltam a 97. magyar színész, akit meghallgattak. A végére Minárovits Péterrel maradtunk ketten versenyben és végül az amerikai casting direktor engem választott. Azóta bárhol, bármikor Mickey egér megszólal magyarul, azt az én hangomon teszi. Még az Apple Watch alkalmazásban is. Azt kell, hogy mondjam menő Mickey egér hangjának lenni. Amikor megtudják, hogy én vagyok az, vagy nagyon imádnak, vagy nagyon utálnak. Mondjuk hosszú ideig visítozni azon a hangon, nagyon idegesítő.  

7. Ha dalban mondanád el, melyik lenne az a dal?

A 274. Zsoltár a Református énekekből:

8. 8, ha megfordítom végtelen, volt a végtelennel kapcsolatos érzésed valaha?
   

Nahát, milyen kérdéseid vannak neked?! Végtelen?! Nem emberi léptékek ezek, nehéz elképzelni, bár az örökkévalóság felé tartok én is. Mégsem tudom elképzelni. Talán a szeretet. Az tud végtelen lenni. Kicsiben és nagyban egyaránt. Kár, hogy azzal vagyunk a legfukarabbak. Milyen nehéz szeretni; szeretet adni, szeretet kapni. Pedig abból van végtelen muníció. Előbb vagyunk idegesek, önzők, gőgösek, okosak, leleményesek, ravaszak, számítók, kulturáltak, trendik, hőbörgők, igazságosak, rosszindulatúak, kárörvendők, irigyek, viccesek és komolyak, mintsem, hogy megbocsátanánk és szeretet adnánk. Sok-sok ember nem is tudja, soha nem élte át, nem tapasztalta mi is az a szeretet. Pedig végtelen. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

(Fotó: jegy.hu)

www.parvypatricia.com

Az én generációm, pláne a nálam fiatalabbak nem nagyon tudnak mit kezdeni azokkal a számokkal és kifejezésekkel, hogy III/III-as meg ügynök...meg a határon átlépéskor összerezdülni, szüleink, nagyszüleink értik ezt, mi meg legyintünk egyet. De mégis, azt gondolom, hogy a félelem nemcsak, hogy emberi, de generációkról generációkra is képes terjedni, mint az influenza. És ha nagyapánk megélte a félelmet, szorongást, valahogy könnyebben előjön ez belőlünk is.

Valami ilyet éreztem tegnap este a Katona stúdiószínpadán, a Sufniban. Sufni, mint kis tér, talán bezártságra is asszociálhatunk, tökéletes miliője a Bihari c. darabnak. Tar Sándor költő, író életét dolgozza fel, akit megzsaroltak, beszerveztek és hogy ebben ment tönkre vagy az egész élete lejtmenet lett volna...talán az utóbbi az igaz, de az előbbi felgyorsította. Jelentett a környezetéről, ahogy ezt tették többen mások is abban a korban (és teszik ma is, csak más a forma) és hogy akkor és utólag őt elítéljük ezért vagy felmentjük, legyen az mindenkinek a személyes dolga.

Talán lettek volna pontok, ahol Tar Sándor kiemelkedhetett volna, de valahogy mintha az egész személyisége önmarcangoló, önsorsrontó lett volna. Mintha azzal jött volna le a Földre, hogy na jó, most lesz ez az élet, tök nagy szívás, iszom mindenfélét, pálinka, rum leginkább, kicsit nyiszálom az ereim, aztán még egy ablakból kiugrást is megkísérlek...Ha ezt végighallgatod, gondolhatod, miért is néznék meg egy ilyen darabot, van elég szörnyűség a világban. De ez nem egy "érfelvágós" darab. A Katona erőssége, egy igazi tragikomédia, ahol a nevetésed néha igazi, de néha igenis ott a szívfacsaró szomorúság mögötte. Megmutatja, hogy abban a "vészes korszakban" is lehetett nevetni, merthogy az ember mindig túl akar élni és mindig megkeresi ehhez az utat. Talán azt is mondhatom, mindenáron.

Tar Sándor szerepében Mészáros Béla, aki annyira hitelesen mondja a szerepben "szar vagyok", mintha belső önmarcangolását adná ki, amikor saját árnyékoldalával találkozik. És a Katonához megszokottan a többi szereplő is zseniális, nem emelnék ki senkit, menjetek, nézzétek meg magatok:)

(Fotó:gittegylet.com)

www.parvypatricia.com

Van, aki a színházból ismeri, van, aki mint jógaoktató, mások pedig Galla Miklóssal közösen látták humoros előadásuk során. "8 kérdés" rovatban Szirtes Balázs, aki Oscar szerepét alakítja a Karinthy Színház által múlt hónapban bemutatott Bunbury (avagy Szilárdnak kell lenni) c. darabban és láthatjuk őt a Játékszín színpadán is.

1. Volt valaha, hogy magad is „bömböriztél”, kitaláltál valakit vagy valamit, hogy menekülj egy szituációból?

Amikor a Jóban Rosszban-ból való kilépésem után a TF-re jártam a sportrekreáció szakra, volt egy-két ember a csoportban, akik kérdezték, hogy honnan ismernek. Mert olyan ismerős vagyok... De honnan...? Én egy jó ideig játszottam a hülyét, hogy nem is tudom... Jó volt így elvegyülni, nem kilógni. Aztán az internet lebuktatott. 

2. Melyik volt eddig a legkedvesebb szereped?

Most van több szívem csücske is, de talán Eddie, a Szépkisnapból.  

3. Mi az a 3 tulajdonság, amit azonnal oda adnál minden embernek születéskor?

Humorérzék, tolerancia, intelligencia. 

4. Van olyan képesség, amit a jógában sajátítottál el és profitáltál belőle a színpadon vagy épp fordítva?

A jógaórán profitálok abból, hogy jól adom elő a mondandómat, tisztán beszélek stb. A színpadon azt, hogy koncentráltabb vagyok.

   5. Ha visszautaznál az időben (vagy előre) hova mennél és miért?

Az ókori Görögországba, hogy megnézzem hogyan is indult ez a színház "biznisz". 

6. Ha ajánlanál 3 könyvet...?

A kis herceg, József Attila versei, Iyengar: Light on Life. 

7. És 3 filmet...?

Húúúú, ezt nem tudom háromra szűkíteni... De biztosan játszana benne Törőcsik Mari, Meryl Streep és Al Pacino.:)(Együtt, vagy különJ) 

8. 8, ha megfordítom végtelen, érezted valaha a végtelenséget az életedben?

Másodpercekre, de igen!

www.parvypatricia.com

Nagy színészeinket sem kíméli az allergia, a parlagfűvel viaskodva találkoztam Mészáros Béla színművésszel, akit ez a kényelmetlen állapot nem akadályozott meg, hogy meséljen Tenki Rékával nemrég forgatott Mimi című filmjéről és a decemberben bemutatandó BUÉK című alkotásról.

Orosz Dénes rendezővel forgattad a Mimi című filmet, mondhatni vele kezdted filmes pályád és ő is karrierje elején volt még, mikor találkoztatok. Milyen volt újra vele dolgozni a 2005-ös Melletted című kisfilm és a 2009-es Poligamy után, ezúttal egy főszerepben?

Dénessel jó együtt dolgozni, megértjük egymást, ha esetleg elakadok, tudja, mit kell mondania. Korábbi munkáinknak köszönhetően már külön hívott erre a szerepre, nem kellett végig mennem a casting folyamatán. Ugyanígy, szinte azonnal megvolt Básti Juli, aki az édesanyámat alakítja a filmben. A női főszereplőre azonban egy jó ideig várni kellett. Dénes nagyon sokáig kereste a megfelelő személyt és ezt a hosszú folyamatot, a várakozást, a rengeteg összepróbálást nehezen bírtam már a végére. Aztán megérkezett Réka (Tenki Réka-a szerk.), Dénes bólintott, én pedig többszörösen örültem. Egyrészt, hogy végre megvan filmbéli partnerem, másrészt különösen örültem Réka személyének, volt több közös munkánk a Katonában, amit fel is emlegettünk. A főszerep pedig külön inspiráló, színházban volt már több főszerepem, de izgalommal vártam, milyen lesz filmben.

És mennyiben tér el egy színházi főszerep egy filmbélitől?

Ahogy mondtam, inspiráló, adrenalin, de teljesen máshogy. Egy filmnél sokkal kiélezettebb minden, jó, hogy fel lehet venni többször, de egy színházi szerepnél lehetőség van arra, hogy minden kiforrjon, jobban ráérezzek. Érlelem magamban és lehet, hogy 50 előadás, amire minden a helyére kerül. Egy film azonban rövid, átlagban 35-50 nap forgatás, ahol egy-egy nap lehet, hogy órákat várok, mire sorra kerülök és az én jelenetem jön és akkor, abban a pár percben kell kihozni a legtöbbet magamból.

A munkáid és a magánéleti eseményeid között előfordul szinkronicitás, a munkád olykor leköveti a magánéleted, erről nyilatkoztál korábban, történt most is ilyena Mimi kapcsán?

Sajnos igen. Amikor Édesapám meghalt, a Katonában pont ilyen szerepet játszottam, Édesapám temetése napján a darabban szintén az apámat temettem. Filmben pedig az anyai vonal jött fel. Egy éve vesztettem el Édesanyámat és Dénes nagyon tapintatosan kérdezte menni fog ez nekem, ugyanis itt a film elején az édesanyámat alakító Básti Juli haldoklik. Addigra azonban már ezt nagyjából feldolgoztam, már amennyire ezt feldolgozhatja az ember és úgy érzem, rengeteget segített a filmbéli alakításon, hogy a való életben mit éltem meg, min mentem keresztül. De természetesen hatott visszafelé is, a szerep is segített a további magánéleti feldolgozásban.

Decemberben jön ki a BUÉK című filmed, a Teljesen idegenek olasz film remake-je Divinyi Réka és Goda Kriszta átiratában. Itt is olyan partnert kaptál, Szávai Viktória személyében, akivel már összeszoktatok a Csak színház és más semmi sorozatnál.

Jaj, nagyon örültem Vikinek, annyira jóban vagyunk, olyan mintha a nővérem lenne, szeretek vele dolgozni és iszonyatosan jó humora van, rengeteget nevettünk a Csak színház során is. A BUÉK forgatása viszont nehéz volt, mert tavasszal, színházi évadban vettük fel és egyáltalán nem tudtunk pihenni. 10 órás forgatás után még menni a színházba, esetleg egy főszerepet játszani, komoly erőfeszítés volt. A Mimi vége is fárasztó volt, amikor minden nap ott voltam, de azt legalább nyáron készítettük, ott szabad volt az estém, a BUÉK viszont a színház mellett igazán embertpróbáló volt. A forgatáson kitaláltunk minden trükköt, fekvőtámaszoztunk, energiaitalt ittunk, hogy a topon legyünk vagy hogy egyáltalán ébren maradjunk, mert sokszor ez is kihívás volt. Ráadásul többször is hosszú jeleneteket vettünk fel; szóval, imádtuk, szerettük, de az a 29 nap, amit forgatással töltöttünk sokat kivett belőlünk. Utána 4 napig csak aludtam.

De azért nincs panasz?

Panasz, ugyan dehogy! Pont beszéltem egy barátommal, hívott valahova, mire mondtam neki, hogy megyek be este játszani. Erre azt felelte, hogy ő pedig befejezi a munkát. És ekkor éreztem, mennyire szerencsés vagyok, hogy én játszom! Hányan tehetik azt meg, hogy a játékból élnek, valami olyanból, amit imádnak? A játék szónak is olyan ereje van, eszembe sem jut, hogy munkának nevezzem, amit csinálok.

És hol van még jelen a játék az életedben?

A játék? Mindenhol! Legyen az, hogy egy cigarettával játszom, hogy miként tudom néhány pici szaltóval a számba varázsolni vagy akár ott a foci, ami szintén játék. A foci akkor is segít, ha épp valami lehúz, a felgyülemlett feszültséget belerakom és sokkal könnyebb utána.

Főképp az Alkalmáté Társulat előadása kapcsán, ahol a magánéleti válságodról, házasságodról, majd válásodról sokat tudhattak meg a nézők, nem érezted azt, hogy ez azért már sok, mégiscsak ott álltál kiadva a belső dolgokat, kendőzetlenül, a maga nyers valóságában?

Lehet, hogy korábban ezt éreztem volna, de ott nem. A darabban tényleg mindenről nyíltan beszéltünk, de valahogy az volt bennem, mindenki ilyenekkel küzd, párkapcsolati válságok, válás, most akkor mi lesz, ha rólam is megtudják? Semmi. Sok mindent elszúrtam, éretlen voltam bizonyos helyzetekben, de mint mindenki más, igyekszem tanulni a hibáimból, és legközelebb már jól csinálni. És ott, hogy hol húzom meg a határokat, hogy mennyit teregetek ki a magánéletemből, nekem sokkal inkább a másik ember fontos, a másik védelme. A volt feleségem rengeteget segített az előadás létrejöttében, sok információt osztott meg a csapattal, hogy a darab életre keljen. És hogy milyen a sors; az előadáson faramuci módon, teljesen véletlenül egymás mellé ült le a volt nejem és az akkori barátnőm. Amikor ezt megláttam, a vér meghűlt az ereimben, de szerencsére nem volt semmi feszültség, mindketten teljesen jól reagálták le a dolgokat.

Azt mondtad az előbb, „és milyen a sors”. Hiszel a sorsban?

Hát ez nehéz, azt hiszem igen, bár inkább azt mondom, a Jóistenben hiszek. Valahogy mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy kell, hogy ez sors, igen, talán az. Néha olyan dolgokat mondanak nekem, amiből azt érzem, ennek az embernek valami hatodik érzék kellett ahhoz, hogy erre rájöjjön, de az biztos, hogy nem véletlen történnek velünk a dolgok és egyre inkább tudatosabb vagyok ezzel kapcsolatban és egyre jobban látom a tanulságokat is. Ennek megfelelően már másképp nézek rá helyzetekre és emberekre is, de nemcsak a múltra vonatkozóan, hanem ami kihatással van a jövőre is. Nagyobb felelősséget tudok már vállani, ez egy fontos dolog számomra, jobban érzékelem magam és igyekszem, hogy az énem elégedetlenkedő része előre vigyen, anélkül, hogy lehúzzon.

Mit vársz most legjobban az őszi időszakban, amikor beindul újra a színházi élet?

Jurányiban lesz egy bemutatóm szeptember végén, Grecsó Krisztián Megyek utánad című művét visszük színpadra. Amit pedig a Katonában legjobban várok az egy Tar Sándor mű, a Szürke galamb, Gothár Péter rendezésében. Nekem az egész olyan, mint a magyar „Sin city”, nem véletlen, hogy Gothár rendezi, hisz jellemző rá a képi gondolkodás és a „Sin city”-ről is ez ugrik be. Elvarázsolt, cselekményes, mozgalmas, iszonyú jó.

Fotó: nol.hu, 7ora7.hu, unikornis.hu

www.parvypatricia.com

Már megint egy leves...ezúttal a pincér szemszögéből elmesélve.

Adva van a kezdő pincér és az éhes vendég. A vendég levest rendel, mert hallotta, hogy a Fogalmamsincsleves milyen remek, még nem próbálta és úgy érzi, itt az alkalom. A pincért (sem a szakácsot) megfogni nem lehet, ez nem az a hely. Hamarost egy gőzölgő, nyálelválasztást beindító leves érkezik, az asztalnál mindenki elismerését fejezi ki már csupán a látvány láttán. A pincér büszke és siet a szakácsnak is elmondani. De aztán mit lát? pár perc és a vendég hozzá se nyúlt az ételhez. Pedig olyan elégedettnek tűnt..Majd a vendég int, a pincér oda lép. Uram -mondja a vendég- ez a leves ehetetlen. A pincér csodálkozva, de udvariasan, na de uram, hisz meg se kóstolta, honnan tudja? Mire a vendég ránéz, tekintete kissé szúr, hozzon már egy kanalat!

Aztán egy ananász, mint vallási jelkép, vagy valami megvilágosodási szimbólum, "aBori" ezt mondta. Namost, ez egy komplex történet, nézzük csak több szempontból:

1. Ananász aspektus

az ananászt, nevében is benne van, egy ász gyümölcs, jó vagyok benne, tegnap például azt is kigugliztam, hogy kell ültetni. Lehet megpróbálom, vagy nem, ez még nem eldöntött. Fogyasztása kellemes érzést okoz, hasonló lehet a Kánaán, így már közelítünk isteni dolgokhoz, innen jön a

2. Vallási aspektus

igazából bármi lehet vallásunk, imádatunk tárgya, nem? Ki mondja meg, hogy egy totemnek hogy kell kinéznie és ha az épp ananászt formáz? Most mi ezzel a baj? Na!

3. Malac aspektus

most érkezünk el a lényeghez és gyorsan be is szúrok egy képet, mert így tök homály lesz miről beszélek, fejeket elfordítani

tehát, ami a nyakamban lóg, az első látszatra egy szupergiccses nyaklánc a kínai piacról, bojtja egy 80as évekbeli bojtos sapkáról csenve, de valójában neeeeem! Ez egy mala! Hogy malac, csak lekopott a c? Mutatom még egyszer, mala

ez kérlek szépen a rózsafüzér megfelelője a keleti vallásokban. 108 gyöngyöcskéből áll, ami egy varázsszám. Hinduizmusban pl. 108 úton lehet eljutni az istenekhez...azért ez jófejség, mert ha 107x elbasztam, még mindig van egy lehetőség. Na és a maláról lelógó cucc a megvilágosodást szimbolizálja. Az ANANÁSZ!!! A bojttal meg lehet hajvágás után a hajszálakat lesepregetni, kiválóan alkalmazható takarításnál portörlésre.

Multifunkciós cucc, még beszerezhető karácsonyra!

www.parvypatricia.com

Vannak azok a napok, amikor az idő egyszerűen csak úgy jellemezhető F.O.S. És van olyan, hogy ez a F.O.S épp egy csütörtöki napra esik. Szakad az eső és a hely, ahol órám lesz, nomen est omenné változik, a hely neve Monsoon.

Ezen a csütörtöki napon belül különös figyelemmel értekezhetünk a délután (este, a sötétség miatt) 5 órás időpontyról. Amikor is, a Monsoon kedves milyen a szőkesége nagyon is tudom már recepciósa (bocs Juhász Gyula) az ásítási világrekord felállításának közelében jár. Végül is, találja meg mindenki, hogy miben a legjobb és ha csütörtök du. 5kor neki ez megy, hát ez megy és kész. Kávé már nem segít, zöld tea szintén nem pörget, még az a szerencse, hogy van más megoldás.

És itt jövök én a képbe és mondom Neked Drága Bori, azt gondoltad, hogy csak megígérem, de nem írom le, hogy csütörtökönként mivel is pörgetjük fel magunkat, nos tévedsz, leírom én biza, hadd olvassa a népség!

A valóságból picit mindig jó kiszakadni, igaz? Álmodozni, hogy most épp a spanyol tengerpart ölelésében küszködünk azzal, hogy jaj, milyen meleg van, az ilyenkor kimondottan elterel a szakadó eső és sötétség kombó látványától. A tengerpartot valahogy elviseljük, nagy nehezen, nagy duzzogva, még szerencse, hogy Bori becsomagolta a színes csíkos napernyőt, és így nap nem bántja bőrünket, mert bár ugye a TV2 szerint nem káros a napfény 11-15 között, de a leégés igen. Na ezt add össze...

Bori egyébként nem először van itt, első alkalommal Andrea nevű unokatestvéréhez érkezett még kamasz korában, ahol az egész nyarat eltöltötte, pontosan 2,5 hónapot. Nehéz volt utána visszamenni, pláne, hogy megismerkedett Fernandoval, aki andalúz dallamokat csempészett Bori estéibe és Bori kamasz szíve naná, hogy egyből szerelemre gyúlt, Lamour Toujour, persze a spanyol változatban.

A nyár után eléggé megviselte már a gondolat, hogy haza kell menni, panaszkodott is anyjának, próbálkozott mindennel, hogy maradhasson, még Fernando apját is beígérte a Muttinak, az Alonsot. Mondjuk a Mutti easyriderlányomra intette Borit, de ő maga szerette a sebességet, ezért az Alonso dolog elég jó húzásnak bizonyult...ööö...

Na végül is a kiscsalád egy szemesztert lehúzott Marbellán, természetesen Bori járt az escuelába, míg a Mutti 238km/h-val vette be a kanyart, aztán a következő nyáron hazamentek.

De Borinak megmaradt végig a csodás emlék és mindig visszavágyott, de azt már olyan úrinősen, hogy van egy saját hacienda, saját sofőr meg szakács és akkor most ezen a projecten dolgozunk, a szakácsot már megszereztem, aki azt mondta, hogy ismer jó sofőrt is. Talán Alonsora gondolt, nem tudom.

 www.parvypatricia.com