Önismeret-önelfogadás-felvállalás. Erről beszélget két jó barátnő, Andri Diána és Párvy Patrícia közel negyed évszázados ismeretséggel. Dia kommunikációs szakember, a Merj őszülni közösségi oldalak alapítója. Patrícia Életvezetési tanácsadó, mozgást oktat, terápiát, konzultációt és előadásokat is tart.
Tavaly nyáron, Patrícia és Dia (j-b)
Dia: amikor megcsináltam a Merj őszülni oldalt és belevágtam ebbe a folyamatba, azzal párhuzamosan te indítottál a másik irányból, hogy miként fordítsuk vissza az őszülést. Miként térhet vissza újra az eredeti hajszín, ha feltárjuk a mögötte lévő érzelmi okokat, írtad egy posztban. Akkor ezen elgondolkodtam és egyértelműen éreztem, én már nem akarom se titkolni, se eltüntetni az ősz szálaimat. Sokkal inkább azt szeretném, hogy a női ősz hajnak átalakuljon a negatív megítélése és helyet kaphasson a szép, elegáns kategóriában. Most már azt érzem, hogy megtanultam értékelni ezeket a szálakat és amikor belenézek a tükörbe, akkor ez egyfajta visszacsatolás.
Patrícia: Visszacsatolás az önelfogadásodról vagy az érettségedről?
Dia: Mindkettő. Ugyanúgy, mint mindenki más, én is átmentem nehéz helyzeteken, aminek megvan a lenyomata és ez így teljesen rendben is van. Ezek az élmények hozzám tartoznak, ahogy az ősz szálak is, hozzáadtak az érettségemhez. Megtanultam elfogadni az őket és már nem, mint gyengeség vagy mint hiba tekintek rájuk, amiket el kéne takarni.
Patrícia: Amikor gyengeségként vagy hibaként beszélsz róla, nekem nem feltétlen ez jött az ősz hajszál kapcsán, hanem ami mögötte van. Az ősz hajszálaimat érzelmi traumák által szereztem, ezeket az érzelmi traumákat akartam helyre tenni, feldolgozni úgy, hogy könnyedén mehessek tovább. Tehát nem az őszülés volt a fókuszban, hanem a háttere, az érzelmi helyzetek, amik őszüléshez vezetettek. De szerintem lehet mindkettő járható, önelfogadási út, én például vörös hajjal érzem magam önazonosnak.
Dia: Igen, abszolút megélhetjük ezt festett vagy őszülő hajjal, szerintem a lényeg, hogy legyen alternatíva.
Patrícia: Igen, ezzel nagyon egyet értek. Ami még eszembe jutott, hogy az elmúlt évtizedekben egymással párhuzamosan, ugyanakkor egymással szembemenő két irányzat erősödött meg: egyrészt, légy önmagad, fogadd el önmagad. Másrészt, légy vékony, legyen trendi a külsőd, ilyen a hajad, olyan a ruhád. Így ezt az egész kérdést, önelfogadást és akár az ősz haj kérdést -gondoljunk csak a temérdek hajfestékre- a mostani világunk sokkal jobban reflektorfénybe helyezte. A két irányzatnak pedig sokszor teljesen ellentétes az üzenete.
Dia: Ez igaz és a közösségi média megjelenése erre rá is erősített, viszont pont ez teremtette meg a lehetőséget, hogy megmutatkozhassanak az ettől eltérő alternatívák és széles kört érhessenek el.
Patrícia: Igen és egy másik nézőpont lehet, hogy amit gyengeségként hívunk, azt képesek vagyunk előnyünkre fordítani.
Dia: Nekem ebben a legjobb példám a konfliktuskezelésem, korábban sokkal inkább konfliktuskerülő voltam. Nehéz volt az ilyen helyzetekbe beleállnom, mert tévesen azt gondoltam, ilyenkor nem szeretnek. Amikor pedig már meg tudtam fogalmazni, hogy mivel nem értek egyet és képes lettem nemet mondani, akkor kiderült, annyira becsomagoltam, olyan diplomatikus voltam, hogy azt rajtam kívül senki nem értette. Hosszú évekbe telt, mire elfogadtam, a konfliktus az életünk természetes része és ebből sokat tudunk tanulni.
Patrícia: Ez jó, én meg a másik végletről jövök. Simán ki tudtam mondani, hogy nem, vagy hogy mást gondolok, de néha olyan nyersen…És ilyenkor lehet, hogy igazam volt, de a stílusommal voltak bajok. A másik pedig, hogy a konfliktus nem biztos, hogy egy negatív elem. Ha onnan nézzük, hogy tudunk belőle tanulni, amit mondasz is, ha rávilágít valamire, akkor eljutottunk oda, hogy a gyengeségből csináltunk valami előrevivőt.
Dia: Igen, és a másik véleménye tágíthatja a látásmódunkat. Persze azt sem árt megtanulni, hogy milyen konfliktusokba érdemes belemenni és milyen módon kezeljük a szituációt. Ebben szerintem már a mi generációnk sokkal jobban áll, mint a szüleinké. Ráadásul a multinacionális környezet, ahol hosszú évekig dolgoztam, segített ebben a sok tréninggel, képzésekkel.
Több, mint 10 éve
Patrícia: Ahhoz viszont, hogy ide eljuthassunk, végig kell menni lépcsőkön, én legalább is 30 után kezdtem el érezni, hogy okés vagyok magammal. Emlékszem, hogy a gimnáziumban nem találtam a helyem és tudom, sokan vannak ezzel így, de engem önismeretre sarkallt. Azt éreztem sokszor, hogy különc vagyok és aztán megtalált az asztrológia, amivel ma már kezelek, de akkor még csak azt akartam tudni, mégis ki vagyok én.
Dia: Nálam a tanárszak indított be dolgokat. Tanultunk pszichológiát és ha személyiségtípusokról, a személyiség változásáról kérdeznek, az mai is előttem van, pont ahogy tanultuk. Sokat segítettek az említett tréningek, az, hogy otthon a párommal hasonló nyelvet beszélünk, és aztán az élethelyzeteimben egyre tudatosabb lettem. Öt olyan nehéz helyzet volt, ami meghozta az ősz hajszálakat, ebből négy még arról szólt, hogy csinálom, mert csinálnom kell. Az ötödikben viszont már sokkal tudatosabbá váltam és arra is ráeszméltem, ezek a helyzetek teljesen általánosak (mint például a mozaikcsalád alakulása, közeli hozzátartozók halálesete), bárkivel megtörténhet és meg is történik. Ettől én nem vagyok különleges.
Patrícia: Nem is a helyzettől leszünk különlegesek, vagy mások, hanem ahogy reagálunk rá.
Dia: Én ezt úgy fogalmaznám, hogy vannak, akik hasonlóképpen reagálnak egy adott értékrendszer szerint.
Patrícia: Nekem erről az jutott eszembe, hogy mennyire akarod jól érezni magad az életben. Elfogadod, hogy jön egy nehézség, hogy bizonyos szituációkba bele kell állni. Fejlődsz is akár általa, de nem engeded, hogy a mélybe rántson végleg.
Dia: Nálam a legutóbbi nehézség, egy közeli rokon betegsége és halála segített abban, hogy végiggondoljam, jó-e ahogy most élek, tetszik-e vagy esetleg akarok változtatni.
Patrícia: Az önismeretben, a tudatosságban és az elfogadásban megvan a változtatás lehetősége. Sőt, az önbecsülésben! Tudom ki vagyok, mik a képességeim, mit szeretnék elérni és ezért teszek is. Mert sokan megállnak ott, hogy valami úgy ahogy elfogadható, nem a teljesség, de azért nem is annyira rossz. Ha nemcsak az Instagram boldogságról beszélünk, hanem a valódiról, akkor szerintem ezek a tényezők kellenek hozzá.
Dia: Viszont vannak élethelyzetek, amikor sokkal nehezebb változtatni, amikor például évtizedek óta bele vagy ragadva egy helyzetbe vagy amikor már mások függnek tőled.
Patrícia: Ez igaz, de habitus kérdése is. Akinek a teljesség a cél, az a hiányt nem fogja eltűrni sokáig. Igaz, hogy amikor én nagy lépéseket tettem, nem kellett három gyerekről gondoskodnom, csak magamat vagy esetleg a páromat figyeltem. Viszont azt is tudom, hogy ilyen a habitusom és épp ezért tudok a terápiákkal támaszt adni. Egy terápiába csak akkor jön el az ember, ha már „szorít a cipő”, ha változtatni akar. Az ilyen embernek pedig lehet segíteni, lehet, hogy csak egy kis mankó kell neki és aztán képes továbblépni.
Dia: Nekem azt is fel kellett ismerni, hogy a mindennapokban vannak küzdelmek, akár csak az, hogy gyerekek mellett miként osztod be az idődet. De a kérdés, hogy mi az, amivel megbarátkozol. Voltak olyan munkahelyek, ahol a napi küzdelmeket már egy idő után nyűgnek éreztem, azok a napi teendők, amik korábban motiváltak, már nehézségnek éltem meg. Épp ezért fontos, hogy amivel hosszútávon foglalkozunk, annak a küzdelmeit örömmel csináljuk.
Patrícia: Nekem a küzdelem szó picit erős, sokkal inkább szeretem a kihívást. De persze, ilyenek nekem is vannak. A napokban tette fel egy ismerős a kérdést, áruljam már el, mitől hasítok ennyire. A kérdése nagyon jól esett, de azért nekem is vannak nehezebb pillanataim, nekem is jönnek néha kérdések, félelmek, akárcsak egy olyan eseménynél, amit korábban még nem csináltam, nem szerveztem. De az is igaz, hogy tényleg örömmel csinálom és be kell valljam, valójában magam állítom fel ezeket a kihívásokat, pont a fejlődésem érdekében.
Dia: Most nagyon abban az időszakban vagyok, hogy az eddigi tudásomat kamatoztatva, engedem, hogy jöjjenek a dolgok. Engedem, hogy megtaláljon, amit szívből csinálok. Megvoltak a lépések, mire ide eljutottam.
Patrícia: Nagyon értelek és az jutott eszembe, ez mennyire nyugalmas érzés. Az egész önelfogadás az, amikor már nem harcolsz senki ellen, nem akarsz játszani, csak adod magad, úgy, ahogy vagy és ez az életed minden területére kihat.
www.parvypatricia.com
