Tehát akkor március 8., nőnap, most akkor ünnepelni kell a nőket, felköszönteni, virágot venni...de mi van a többi nappal? Ünnepeljük mi nők magunkat? Ünnepeljük a női testben való létezést megannyi csodájával?
Tök jó, hogy van ez a nőnap és imádom a gesztusokat ilyenkor tőletek, drága férfiak. Köszönöm, tagadhatatlanul jól esik. Nőnek lenni szuperklassz, de talán férfinak is ugyanolyan jó, ez nem verseny. Ugyanakkor szeretem is, meg nem is ezeket a napokat. Szeretem, hogy ráirányítja a fókusz, hogy vagyunk és ez ünnepelnivaló, de nem szeretem, ha az év többi napja valami ennek ellenpontja. De az is vitathatatlan, ez nagyon nem csak a férfiakon múlik, az, hogy a világ hogyan viszonyul hozzánk nőkhöz, abban nagy szerepük (és tennivalónk) van nekünk is.
Volt egyszer, hol nem volt, egy matriarchiális társadalom, ahol a nők mindenek felett, a női szó dönt, a női tekintély rulez, aztán a lovacska túlsó oldala, patriarchátus, férfiak az istenek, a nők meg csak kullogjanak utánuk. Aztán az első világháborúval, a nők tömeges munkába állásával valami nagyon megváltozott. Ma már több nő jár egyetemre, mint férfi, ami a felsővezetők számában (még) nem képeződik le. De a hangsúly a MÉGen van, mert úgy vélem, se a matriarchiális, sem a patriarchiális társadalom nem nyújtja azt, amiért az ember valóban a földre született. És mi az? Hogy megmutathassa mi van benne, képességeinek, tudásának, vágyainak megfelelően élhessen. Sokszor van az, hogy meg kell tapasztalni az ellenpontokat, hogy megérezzük, milyen az arany középút. És az semmiképp nem az egyik nem istenítése, a másik elnyomása. Az arany középút az egyenlőség, mégpedig a LEHETŐSÉGEK EGYENLŐSÉGE. És ezt teremti ez a század, ezt teremtjük mi, akik benne élünk. Ha valaki sok gyermeket szeretne és otthon lenni velük, az tehesse, de lehessen valaki nagy vezető is, nemtől függetlenül, képességek alapján.
Nem van attól vagy nő, hogy van két melled és az mekkora. Nem a tűsarkú teszi a nőt, bár elismerem, egészen szexi tud lenni. Nem attól vagy nő, hogy van 3 gyereked vagy egy se. Egyenlőség kora, vallom, de fontos ezzel párhuzamosan hangsúlyoznom valamit és erre engedjetek meg egy családi példát: nálunk a nagymamám a családfő, rengeteget dolgozott és dolgozik még ma is, 80 felett. Valahogy nálunk úgy alakult -a nagypapám szabadabb időbeosztásának köszönhetően- hogy ő vásárolt be és sok házimunkát is végzett. A Mamámnak fogalma se volt, mennyibe kerül akár egy kiló kenyér, mert ezeket nem ő intézte. De valahogy minden működött a maga természességében, sose volt az, hogy a Papám kevésbé érezte magát ettől férfinak. Ez pedig a Mamámon múlt, mert nem győzte hangsúlyozni, az, hogy van és segít ilyenekben is, az mennyit számít. Sokszor dicsérte és köszönetet mondott neki. Egyensúly volt, úgy, hogy ha "klasszikusan" vesszük, felborultak a szerepek. A Mamám megtalálta azt, hogy a női lágysággal, finomsággal, gesztusokkal hogyan tartsa meg a Papám férfiként, úgy, hogy világ életében többet keresett. Nem ez számított.
És hogy mit is akarok ezzel mondani? Nem kell választanod a kedvesség és a határozottan irányítom az életem között. Nem kell leküzdeni semmit, vagy megküzdeni valakivel. Egy női vezető lehet, hogy más, mint egy férfi, de a más nem szinonímája a jónak vagy a rossznak. Akkor jön el az igazi egyenlőség, amikor már nem küzdünk, hanem a lehető legtermészetesebb, vagyok, aki vagyok, kiteljesedhetek. De az egyenlőség nem jelenti azt, hogy ugyanolyanoknak kell lenni. Ünneplem hát, hogy mi nők sokszínűek vagyunk. Ünneplem, hogy nőként bennünk van a lágyság, a gondoskodás és teremtés képessége. Teremtsd hát meg magad és éld a szivárvány minden színében!
Boldog nőnapot!
Párvy Patrícia, Body&Mind Coach, www.parvypatricia.com
